Hátizsákos utazásunk első állomása, a Yucatán-félsziget legnépszerűbb városa: Cancún! Minket azonban nem csak a fehér homok, türkizkék tenger, koktélok és behűtött kókuszdió vonzott ide; a cetcápák miatt jöttünk!

   Eredetileg nem Mexikó lett volna az úticélunk, de 2021-ben még a COVID-19 miatti pandémia közepén, a Brazíliába szóló repjegyeinket folyton törölték. Gyors mérlegelés után két választásunk volt, vagy Mexikó, vagy csücsülünk még egy ideig a fenekünkön a kijárási tilalomban - Angliában, ahol akkor éltünk. A mérleg nagyot billent Mexikó javára, így márciusra meg is vettük a jegyeinket. Mivel közvetlen British Airways járattal mentünk, ezért még PCR tesztre sem volt szükségünk. Ennek ellenére nem mondom, hogy az út zökkenőmentesen ment; a reptéren több rendőri ellenőrzésen is át kellett esünk, ugyanis ekkor még törvénybe ütköző volt az utazás. A repülőre előzetesen magunk választhattuk az ülőhelyet, így egyértelmű volt, hogy az ablak mellett leszünk. Izgatottan szálltunk be a gépbe, megkerestük az üléseket, ahova a jegyünk szólt, majd döbbenten bámultunk az egyetlen ablak nélküli sorra! Nem hittem a szememnek, hogy az ablak helyett fal volt, kitört belőlem a nevetés. Egy pillanatra talán el iskenődtem, de hát kit érdekel az ablak, ha végre elszbadulhatunk Angliából!   A 11 órás repülőút így sem telt izgalmak nélkül, ugyanis a kapitány 5 óra után a levegőben bejelentette, ha mégegyszer rajtakapnak valakit dohányozni a mosdóban, akkor visszafordítja a gépet. A leszállás után már minden sima ügy volt, a határőrök semmit sem kérdeztek. Pecsételték az útlevelet, érkeztek a hátitáskák és pillanatokon belül már az eszméletlen hőségben vártunk a buszra, hogy Cancún központjába vigyen minket. Pénzt nem váltottunk előre, az ATM-ből felvettünk egy kisebb összeget (mert ugye a reptéren ez sosem ideális), hogy azért legyen nálunk készpénz, ha szükség lenne rá. A mexikói pénznem MXN - mexikói peso. 1HUF~ 0.048MXN.   Cancúnról valószínűleg elsőre mindenkinek a Hotel Zona jut eszébe; hosszú homokos partok és az ott található 5*-os resortok, az őrült bulik, sétálóutcák és drága éttermek. Azt is sokat hallani, hogy ezeken a legturisztukisabb helyeken kívül nem is biztonságos az utcán járkálni. Ebben a hitben voltunk mi is, a buszunk sötétben érkezett be az ADO buszpályaudvarra és a szállásunk, amit pár napja lefoglaltunk, innen 10 perc sétára volt. Ilyen rövid útra nem akartunk taxit fogni, szóval bátran gurigattuk bőröndjeinket a google térképen megjelölt " Hotel las Gardenias" -hoz, azonban a hotelt nem találtuk sehol. Egy üres, piszkos sikátor volt a helyén. Nem tudtuk mitévők legyünk, de egyhelyben nem akartunk álldogálni, a telefonunk SIM kártya nélkül pedig még nem működött, így úgy döntöttünk továbbsétálunk pár utcát. Nagyon megörültünk, amikor 5 perc múlva megpillantottuk a hotel kivilágított tábláját. Én hulla fáradt voltam, nem sokat aludtam a repülőn, ellentétben Carlos-szal, aki teljesen bevolt zsongva. Vacsorázni semmi energiánk nem volt. Zuhany és irány az ágy. Carlos kiugrott aboltba, hogy vegyen vizet (a csapvíz Mexikóban nem iható), de valahogy egy egész karton sör is jött vele. Természetesen Corona.   Ahogy azt már kitaláltátok, mi nem a Hotel Zonában szálltunk meg, hanem attól 10 kilométerre a központban. Itt nincsenek nagy csilli villi hotelek, se felkapott éttermek, turistát is alig látni. Éppen ezért a szállások árai is 500 peso-ra csökkennek/éj. Reggilre az első tacónk es huarachénk is megvolt, egy egyszerű útszéli kajáldában ettünk. Szerencsére voltak képek a menüben, így nem volt gond a furcsa nevű ételekkel sem.

    Már majdnem készen álltunk a tengerparta, de előtte még beszereztük a SIM kártyát is, a kártyához regisztrálni kellett a Claro boltban, amihez csak útlevélre volt szükség. A központból 10 percenként járnak a buszok a tengerhez, a buszjegy szinte semmibe sem kerül és fél óra alatt a Hotel Zonába ér. Mivel több hónapra tervezzük a mexikói utunkat, ezért nem szórjuk a pénzt, a luxus nyaralás helyett az élményeket gyűjtjük.

A Maya Riviéra Cancúnban

  A Carib tenger látványa lélegzetelállító volt, a víz a kék minden árnyalatában rikított a napsütésben. Alig vártuk, hogy megmártózzunk benne és lemossuk a naptejes testünkhöz tapadt fehér homokot! Pelikánok és óriási kormorántok repkedtek a fejünk felett, a homokban leguánok napoztak, a tengerpart végtelennek tűnt. Nem is csoda, hiszen 11 kilométer hosszú. A víz kellemes volt, nem mondanám, hogy meleg, de pont jóleső a hőségben.

  Ami az egyedüli kissé zavaró tényező volt, hogy a szél rettenetesen fújt minden nap, így nagy hullámok is voltak. Körülbelül csak 10méterre a parttól lehetett bent lenni, különben a strandőr már fújta is a sípját. Több partszakaszt is bejártunk, de igazából mind egyformának tűnt, bár néhol a hullámok miatt egyeltalán nem engedtek a vízbe. Sok a Beach Club és a resortokhoz tartozó privát rész is, így limitált melyik helyeken lehet szabadon strandolni. A szél miatt gondoltuk egyik nap csak a Hotel Zona elejére megyünk, a Playa Langosta-ra, ugyanis itt a part más fekvésű és reméltük, hogy ezért nyugodtabb lesz a víz is. Számításaink be is jöttek, bár azt figyelmen kívül hagytuk, hogy ez a városközponthoz egyik legközelebb eső nyilvános tengerpart és bizony vasárnap jócskán megtelik. Árnyékot szinte lehetetlen találni, így ha napernyő nélkül érkezik az ember, bizony gonban lesz. A helyi családok viszont nem hogy napernyővel, de 10 fős asztalokkal és székekkel, óriási hűtőtáskákkal, benne minden étellel és itallal jönnek ide kikapcsolódni, mindenhol megy a különbuli. Árusok fagyival, kókuszdióval, gyümölcsökkel és koktélokkal kínálgatnak. Mi nem vagyunk az a parton ülő típus, akkor szeretem a tengert, ha van benne mit látni, szóval a sznorkelezés nagyon hiányzott. Szép volt a homokos part, de minket nem nyert meg. A Hotel Zonán belülre esik egy óriási laguna is - Nichupté, ami az út mellett álló krokodil veszélyre felhívó táblákkal keltette fel a figyelmünket. Meg is mosolyogtuk, hogy vajon mekkora lehet az esély rá, hogy majd pont a főút mellett, a város legturisztikusabb részén fognak a krokodilok heverészni...

  Nem hittem a szememnek, amikor megpillantottam az elsőt, valóban rengeteg volt belőlük és elég közel voltak a járdához. A legjobb hely vacsorázni, nem étteremben van! Vacsorázni megtaláltuk a tökéletes helyet; ahogy a központban olcsóbb étkezdéket keresve kóboroltunk, véletlenül a "Parque de las Palapas" nevű téren találtuk magunkat. Itt több bódéból is árulták az ételt és mindenféle friss gyümölcslevet. Rengetegen gyültek össze a helyiek, volt zene is, a hangulat csodás volt. Jóval autentikusabb élmény, mint a felkapott érttermekben étkezni. A kaja ráadásul iszonyatosan finom volt és hatalmas adagokat adtak, úgy kellett az utolsó falatokat legyömöszölnöm a burrito-ból. Desszertnek friss churros-t is vettünk az egyik árustól, és magunk tehettünk rá annyi is olyan öntetet, amilyet szerettünk volna. Minden nap itt vacsoráztunk, bár a churros-nak nem mindig maradt elég hely.

     Az apró Isla Mujeres A Nők Szigete 13 kilométerre Cancún partjaitól található, mindössze 7 kilométer hosszú és 650 méter széles. Keletről a Karib-tenger erős hullámos és sziklás partja öleli körbe, nyugatra pedig Cancún városa látható. Nevét Xchel maja istennőről kapta, aki a szülés és orvostudomány istennője volt. A spanyol hódítók a rengeteg őt ábrázoló szoborról nevezték el a szigetet.

  Sokan csak fakultatív program keretében érkeznek ide egy napra vagy a hétvégére Cancúnból, mi azonban 10 napra foglaltunk le szállást az Airbnb-n (420MXN/éj). Az interneten olvasottak alapján ugyanis nem csak homokos partokra, hanem korallokra is számítottunk és alig vártuk, hogy feltegyük a búvárszemüveget és pipát. A kompok naponta többször is közlekednek oda-vissza, a zárt részen légkondi van, a fenti nyitotton pedig egy zenész énekel és gitározik. Az előadónak illik borravalót adni, ugyanis nem fix fizetésért ül egész nap a kompon, csak a látogatók adományaiból tartja fent magát és családját. Az Ultamar nevű kompra helyben vettük meg a jegyet és 231 pesoba került fejenként. A sziget legnépszerűbb partja a Playa Norte; kristálytiszta víz, fehér homokos part. Szinte minden látogató idejön, az összes fakultatív program yacht-ja is ezen a parton parkol, ígyelég zsúfolttá tud vállni. A titok "aki korán kel, aranyat lel"-ben rejlik. Nem szeretjük a tömeget, ezért egyik nap korán reggel mentünk ki a partra remélve, hogy olyankor még nem lesznek nagyon sokan. Igazunk is volt, elvétve találkoztunk csak egy-egy emberrel. A horizonton fekete felhők gyülekeztek és biztosra vettük, hogy hamarosan hatalmas vihar lesz, azonban egy csepp eső sem esett egész nap.

  A szigetet a fitt és vállalkozó szellemű egyének akár körbe is tudják sétálni, bár a napon irdatlanul meleg van. A legnépszerűbb közlekedési eszköz a golfkocsi, de mi azt elég drágának találtuk 1000 peso-ért fél napra. Sokan nem tudják, hogy helyi buszjárat is közlekedik a sziget körül. A busz minden fél órában jár és a jegy csupán csak néhány pesoba kerül. A sziget várostól távolabbi csücskében található Xchel istennő templomának romja, innen állítólag gyönyörű a napfelkelte, viszont mi csak egy délután látogattunk ide. A hegytetőről csodálatos kilátás nyílik a tengerre, a sziklákon keresztül egészen a vízszintig le lehet sétálni, mindenhol óriási leguánok napoznak, akik cseppet sem zavartatják magukat a jelenlétünktől. Nem messze innen találtunk egy eldugott kis partot a Garrafon Beach Park közelében. A víz itt is sekély volt, nyugodt és tömeg nélküli. Itt be is mentünk sznorkelezni, láttunk néhány lepényhalat, tengerricsillagot és barracudát, óriási tengericsigákat, de semmi olyan élőlényt,amire azt mondtuk volna, hogy "aztaaaaa".

  Terveztük, hogy elmegyünk majd búvárkodni, de miután rákérdeztünk az árakra a bázisokon és láttuk a víz alatti felvételeket, úgy döntöttünk, hogy nem szánjuk rá a pénzt, bár a víz alatti múzeum elég érdekesnek tűnt (MUSA Cancun- Underwater Museum of Art). Éttermekből rengeteg a választék, viszont az olcsóbb étkezdékből itt egyet sem látni, néhány utcai árustól lehet venni hamburgert vagy éppen a palancsintához hasonló crepe-t, ám akik hozzánk hasonlóan kisebb keretből gazdálkodnak és nem tehetik meg, hogy minden nap étteremben étkezzenek, azoknak itt kicsit nehezebb dolguk lesz. A szigeten két nagyobb áruház is van, ezek közül a kisebb a központban, az igazán nagy viszont pár kilométerrel kijebb található, itt rengeteg a választék és még pékségük is van. A Playa Norte késő délután lesz eléggé hangulatos, ilyenkor zene szűrődik a partra a közeli bárokból és mindenki a naplemente miatt gyűlik össze. Felhívnám egyébként a figyelmet a kókuszpálmák veszélyes fegyverére, a fákról potyogó kókuszdiókra, vigyázz hova teríted a pokrócodat!

  Este a sétálóutcában mindenféle szuvenírt árulnak és bárokba invitálják a turistákat. Őszintén szólva a 10 napot soknak találtuk, a sziget nem ért fel a számításainkkal, viszont akik kikapcsolódni vágynak, azoknak tökéletes hely lehet. A világ legnagyobb hala: Cetcápákkal úszni A cetcápák Június és Szeptember között vándorolnak a térségben, Isla Mujerestől körülbelül 40 kilométerre lehet rájuk találni a nyílt tengeren. Mivel mi márciusban voltunk itt, ezért esély sem volt őket látni, úgy szerveztük a mexikói utazásunkat, hogy erre az időre visszatérjünk. Bizonyos napokon akár több százan is összegyűlnek és nagy álmunk volt ezt látni. Cancúnból, Isla Mujeresből és Isla Holboxból is szerveznek hajós utakat. Mi Cancúnban foglaltuk le a hajónkat, de Isla Mujeresen keresztül mentünk. A hajóban a mentőmellény viselete kötelező (a vízben is), búvárszemüveget, pipát és békatalpat is adnak. A túrák általában 2000 peso körül vannak, nekünk sikerült 1600-ért találnunk. Sajnos a választott napunk elég szeles volt, ezért hatalmas hullámok voltak a 2 órás útón. Néha akkorát dobott a víz a motorhajónkon, hogy szinte repültünk, kapaszkodtunk is rendesen, mindenki csupa víz volt, ide-oda csúszkáltunk az üléseken. Néha elég fájdalmas is volt a landolás,gerinctörőnek becéztük. Tengeribetegeknek egyeltalán nem ajánlom ezt az utat.

  Több hajó is érkezik egyszerre, viszont szerencsére szabályozva van a mennyiség és az emberek létszáma is, ám így is elég kaotikusnak tűnik a dolog. Először is, mindenki a víz felszínén úszó óriásokat keresi, amiket nyugodt időben nagyon egyszerű már messziről kiszúrni, de a hatalmas hullámokban az is előfordulhat, hogy egyet sem látunk. Kicsit elszomorított minket a dolog, ugyanis így már biztosra vettük, hogy több százzal nem fogunk találkozni. A vízben hajónként egyszerre 4 ember tartózkodhat, nem hosszabb időre, mint 10 perc és maximum 2x mehet a vízbe. Az első cetcápa, amit láttunk, egy fiatal példány volt, körülbelül 4 méter hosszú, nagyon gyorsan mozgott a vízben, így 2 perc után el is tűnt a szemünk elől. Másodjára már egy kicsit méretesebbel találkoztunk, de az is "csak" olyan 6 méteres lehetett. (Thaiföldön laktunk majdnem 2 évet, ahol búvároktatóként dolgoztunk, és ott aránylag sűrűn felbukkantak a fiatal, kisebb cetcápák, ezért úgy nézett ki, hogy ez a túra eddig számunkra nem érte meg az árát.) Mielőtt elhagytuk volna a környéket és elindultunk volna Isla Mujeres felé, egy harmadik példány úszóját is megpillantottuk a felszínen. Sikerült meggyőznünk a vezetőnket, hogy harmadjára is bemehessünk a vízbe -ám ezt titokban kellett tartanunk- hiszen az első két alkalommal csak pár percet tudtunk úszni.

   Na ez volt aztán az igazi méretes cetcápa, soha nem láttam még ekkora óriást, talán még a 10 métert is meghaladta. Egyenesen felénk úszott, hatalmas nyitott szájával a vizet szűrte. Alattam 2 méterre siklott el és azon kívül, hogy "Úr Isten" mást nem is tudtam mondani. Iszonyatosan örültünk neki, hogy végre egy felnőtt állatot is láthattunk. A cetcápákon kívül egyébként manta ráják is lehetnek itt és bizony az utolsó úszásnál egy belőlük is akadt.

A hajóút visszafelé sem volt egyszerűbb menet, ugyanúgy dobáltak minket a hullámok. Isla Mujeresen kikötöttünk a Playa Nortén, ahol friss ceviche-t kaptunk ebédre és pár üveg sör társaságában élvezhettük itt egy kicsit a napsütést, mielőtt visszavittek minket Cancúnba.

Ez a csodálatos nap után Valladolid felé vettünk az irányt, ahol körbebicikliztük a várost, megmártóztunk a cenotékban, és elmentünk flamingókat

Szerző&fotók:  Lukacs Szandra