Családom okán (szétszóródtunk) erős Benelux-kötődés alakult ki bennem, azonban Rotterdamban konkrétan tizenkét éve nem jártam. Érdekes lehetne egy összehasonlítás, gondoltam, mi minden változott a több, mint egy évtized alatt a kikötővárosban.

Rotterdam

Eindhovenben szállt le a gépünk. Egy reggeli a családdal, majd lányomat „leadva" nyári, belgiumi vakációra párommal „Hollandia dobogó szíve" felé vonatoztunk (így illetik R’dam városát).

Mivel ott élt nagybátyám 2011-ben elhunyt, holland származású sógorom nézett nekünk szállást. Elérhető áron szereztük meg a Rooms on water elnevezésű szálláshely egyik szobáját - azaz kabinját, hiszen a Maas folyó egy elnyúló, kicsiny öblébe ringatózó, száz éves hajdani szállítóhajóról írok. Ez a ringatózás maximum a nappaliban függő csillárok himbálózásáról volt észlelhető.

Ezen kívül hat kis szobácska alkotta a szállodát, no meg ki lehetett ülni a fedélzetre. Igaz, mellettünk mindenféle vizi programok szerveződtek, gyermekeknek is, de a szoba kerek kabinablakát bezárva az hangszigetelttévált, és egyébként sem volt nagy ordibálás. A szembe parton a Tengerészeti Múzeum nagyobb méretű kiállítási tárgyai honoltak: világítótorony, daruk és hajók mellett sétálhattunk el.

Másik irányban a Blaak nevű városrész terült el, ahol legutóbbi ott jártamkor piac terpeszkedett. Ma ezt az elárusító placcot egy monumentális, nagyon korszerű csarnokba „száműzték". Ahogy beértünk, sajtot kóstoltattak velünk – ebben még sok helyütt részünk volt, ugye, ez Hollandia.

A pinceszinten a holland tulajdonú Albert Heim élelmiszerlánc egyik boltjában egész olcsón sikerült bevásárolnunk – vagy csak az otthoni drágulás fényében (árnyában) tűnt kevésnek a fizetendő összeg.

A színes bőrű pénztárosnő „letámadott" minket a where are you from (honnan jöttél) kérdéssel. Németalföld lakóira jellemző ez az udvarias kíváncsiság.

A csarnokon kívül még ezen a téren találhatóak a híres kockaházak, melyek a csúcsaikon állnak gyakorlatilag.

Mintha csak azt akarná alátámasztani, hogy Rotterdam a történelem és a jelen találkozási pontja, átellenben áll a Laurenskerk, a város csonkatornyú temploma. Nem arról van szó, hogy nem volt pénz az újjáépítésre, sokkal inkább a második világégésnek állít ily módon emléket. Bent, nem messze a toronylépcsőtől található egy fotográfia, amely a kősivatag közepén honoló, félig lerombolt templomról készült, és tiszteletet ébreszt a város iránt, mely ebből a helyzetből tudott megújulni.

Tovább gyalogolván a Városházát találtuk, mely a rotterdami képeslapok egyik kedvenc „modellje". Még feljebb egy újabb kori építészeti remek, a Centraal Station (Központi Pályaudvar) csodálható meg.

Száznyolcvan fokos fordulattal Rotterdam történelmi negyede, Delfshaven felé indultunk. Nem mondom, hogy az építészeti bravúrok sorozatát felvonultató felhőkarcolók nem ejtették rabul tekintetünket, de mégiscsak az igazi az igazi.

Azért a nagy hajók érkezése esetén felnyitható, szuper-modern Erasmus-hídat is megcsodáltuk útközben, közepénél a 'Margit-szigettel". Legalábbis az itteni magyarok így nevezik ezt a miénkkel ellentétben, a térségre jellemző vakolat nélküli házakkal beépített zátonyt.

Ahogy a népnyelv Hattyú-hídnak nevezi a hidat is. Formája mellett az is az „átkeresztelés" mellett szól, hogy itt aztán minden a város nagy szülöttjéről Erasmus mesterről lett elnevezve: a híd, a kórház, az egyik metróvonal az ötből…

Úgy döntöttünk, mellőzzük a vízi taxit, és sétálunk egy nagyot. Egy újabb kis öbölben megcsodáltuk a sokszor muzeális, de még mindig használatban lévő hajócskákat, majd a Vaateland nevű osztott pályás út mellett bandukoltunk. Gyönyörű házak állnak sorfalat mindkét oldalán, középen pedig park húzódik.

Parkból parkba – így írhatom le, ahogy beértünk a következő, jóval hatalmasabb zöld területre. Hej, de irigylem ilyenkor más nagyvárosok lakóit!

Megígérem, hogy ezt a szót megpróbálom minél kevesebbszer leírni, de ennek a zöld ligetnek a neve egyszerűen „A Park". Persze, a népnyelv itt is működött; egyik fele „dombos" másik „Kikötő park" lett ebben a keresztségben.

A Hollandiának szinte védjegyét jelentő "kacsás tavak" itt is bőven találhatóak – ha már magas a belvíz, legalább szolgálja az esztétikumot.

A liget sarkában a város fő nevezetessége, az Euromast („Európa-zászló") található. Ez a torony árbocrudat formáz. Nagyjából feléig „természetes módon" lehet feljutni, de utána egy üvegkapszulába kell átszállni, amely ráadásul körbe forog, így megcsodálhatjuk a lábunk alatt átszáguldó „matchboxokat". Jó időben el lehet látni a húsz kilométerre hullámzó Északi-tengerig.

Ezúttal nemcsak azért nem gyönyörködtünk mindebben, mert nekem kétszer is sikerült korábban, és a párom tériszonyos, hanem mert annyira személy szerint nem köt le a kilátás, melyet egyetlen dombocska sem szakít meg.

Inkább a park másik emblematikus építményét, a pagodát választottuk. Sokáig nem maradtunk, mert egy hajléktalan a közelben pihent, és emiatt érdekes aromájú illatfelhő lengte be a környéket. Mondhatjuk: bármelyik európai nagyvárosban érhet minket effajta kellemetlenség.

Kiűzetve a Paradicsomból lépdeltünk tovább célunk felé. A Maas egyik mellék-csatornáján ismét egy felnyitható hídon keltünk át, de nagyobb méretű hajó sajnos éppen nem érkezett.

A csatornák száma és mérete egyre növekedett – megérkeztünk Delfshavenbe! A szó „Delft város kikötőjére" utal, azokból az időkből, amikor R'dam és környéke jelentéktelen települések halmaza volt, eközben Delft a királyi székhely. Azóta a súlypontok kicserélődtek…

Egy igazi holland malom fogadott bennünket, mely valójában múzeumként funkcionál. Még ha zárva is volt, akkor is élményt jelentett körbejárása.

A történelmi Delfshaven csupán egy zsebkendőnyi területet jelent – de annál gyönyörűbbet! Vízben álló házaival, apró kis utcácskáival (olasz) Velence és Szentendre „édes gyermekeként" jellemezhetjük.

Központi épülete a szívmelengető harangjátékot hallató Zarándokok Temploma, ahol a holland nemzet és számtalan tengeri csata hősét, a kalózból lett admirálist, Piet Heinet keresztelték. Erasmus mellett ő e vidék másik kultfigurája.

A vízen több száz éves vitorlások horgonyoznak. A bennük élő, tengerész-múlttal rendelkező emberek tartják őket karban, az utókor gyönyörűségére.

Ami még személyes gyönyörűségemet szolgálta: Rotterdamot lényegesen tisztábbnak, rendezettebbnek találtam, mint bő egy évtizeddel korábban. Most már nem úszott kólás flakonok armadája a műemlék-épületek előtt.

A 2010-et megelőző évek valamelyikében egy ilyen tárgyú mozgalom vette kezdetét. A város megtelt Rotterdam tisztaságát követelő transzparensekkel, és hasonló szövegű képeslapokat osztogattak – nem eredménytelenül!

Lapozz tovább, a cikk folytatódik!