Hirdetés

Minek ide időgép, ha szeretnénk megtapasztalni a középkor varázsát? Elég középkori ruhákban felépíteni egy középkori várat, jelen esetben a burgundiai Guédelon kastélyt.


A franciaországi Burgundia erdejében - ami a Guédelon névre hallgat - egy kisebb csapat egy középkori várat épít. A projekt egészen egyedülálló, ugyanis az a lényege, hogy önkéntesek, kutatókkal karöltve fel akarnak építeni egy középkori várat, középkori eszközökkel. A csapatban 11 mesterség tűnik fel, mint például asztalosok, kőfaragók, kőművesek, kötélgyártók, kovácsok, stb. A cél elsősorban persze az, hogy elkészüljön a vár, de részlegesen az is, hogy megismertesse a laikusokkal a középkori szakmákat, kvázi felélesztve azokat.


Utazási Tipp
Utazások, szállások
Franciaországban

Maryline Martin és Michel Guyot 1997-ben kezdte el a projektet és még több mint húsz évvel később is épül. A munkálatok során 55 embernek adtak munkahelyet így, és évente 300 ezren látogatják a különös technikával épült várat. A kastély „eredeti” korának 1228-at lőtték be, így most 1250-ben járunk. Az egyik építő korábban azt nyilatkozta, hogy „A szabály minden esetben az, hogy csak korhű, középkori forrásokból dolgozzunk, és annak megfelelő anyagokat, eljárásokat alkalmazzunk”


guedelon 01

képek forrása: guedelon.fr



A csapat pár évvel ezelőtt fedezte fel azt, hogy hiába csodálatos a kastély, de nagyon élettelen. Ezért kitaláltak egy tulajdonosi karaktert, ami megírta a vár mindennapjait, kvázi életét, történetét meséli el. A vár fiktív főszereplője Seigneur Guilbert, aki a feudális kiváltságaival élve kastélyt kezd el építeni burgund területeken, hogy kortársaihoz hasonlóan neki is lehessen egy székhelye. Az alaphelyzet miatt nem csak a kastély építése vált a fő feladattá, hanem a középkori életmód teljes elsajátítása is, illetve a középkori élethelyzetek megélése minél közelebbről. A korhű öltözék csak egy apró része a „nagy képnek”

guedelon 02


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.