Hirdetés


Görögország kormánya mindent megtesz az idegenforgalmi ágazat és a gazdaság élénkítése érdekében.

Görögország kormánya mindent megtesz az idegenforgalmi ágazat és a gazdaság fellendítése érdekében. Az új intézkedés sorozatuk részeként csökkenteni fogják majd a közlekedési jegyek, a kávé és egyéb italok Áfáját is. Görögország egy évtizedes gazdasági recesszió után 2018-ban tudott csak kilépni az adósságválság miatti gazdasági megszorításokból. Az ország gazdasági fellendülése erőteljesen támaszkodik az idegenforgalomra. A tavalyi GDP kb. 30%-a származott a turizmusból, ami a lakosság számottevő részének biztosítja a megélhetését is. Az eddigi gazdasági  megszorítások hatására ebben az évben ismét recesszióra számítanak a görögök. A pénzügyminisztérium szerint ebben az évben várhatóan 13%-os lesz Görögország gazdasági visszaesése.  


 Utazási Tipp  
    Last minute utazások Görögországba és a szigetekre olcsótól a luxusig

     


    



Az elmúlt év kimondottan sikeres volt, hiszen több mint 30 millió látogatta meg Görögországot, ami körülbelül háromszorosa az ország teljes népességnek. Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök szerda televíziós tájékoztatójában bejelentette, hogy a kávé, az alkoholmentes italok és a szállítási jegyek Áfáját 24%-ról 13%-ra csökkentik júniustól és a Görögországba irányuló nemzetközi légi járatok július 1-től ismét közlekedhetnek a görög repterekre.  A repülőterein Görögország a távolságtartást tesz majd kötelezővé, a repülőkön pedig a maszk viselését írja elő. A buszos utazásokra vonatkozó szabályokat még nem imertették.  Előre láthatólag július 4-től indulnak majd repülőjáratok Budapestről Athénba keddi és szombati napokon, melyhez lesz átszállási lehetőség a legnépszerűbb görög szigetekre is. Így átszállással el lehet majd jutni Korfura, Krétára, Rodoszra, Karpathoszra, Mykonoszra, Zakhintoszra és Santorinnire is.   A legkomplexebb és kedvező ár-érték arányú görög utazási csomagok és akciós utak  továbbra is az utazási irodákon keresztül lesznek majd  elérhetők.   Gyors kapcsolatfelvétel: https://travelbay.hu

 



Grgorszg

"Lakossági tesztelést továbbra is végeznek majd, de a Görögországba látogató turistáknak ez nem lesz kötelező" - mondta Mitsotakis, és hozzátette, hogy a szállodák már június 15-én megnyithatják majd a kapuikat. Az egész évben nyitva tartó szállodák először június 1-jén nyithatják meg a kapuikat.
Németország, Izrael, Ciprus és Bulgária az első országok között lesz, amelyek előtt Görögország a lehető leghamarabb állítja helyre a közlekedési kapcsolatokat - mondta Harry Theoharis idegenforgalmi miniszter, de július 1-től a többi küldő ország előtt is megnyitják majd a határaikat. Azt is közölte, hogy a beutazó turistáknak nem lesz szüksége előzetes koronavírus-tesztre vagy karanténba vonulásra a beutazáskor, de bizonyos előírásokat a szolgáltatóknak és a vendégeknek is be kell majd tartania. Az óvintézkedések részleteinek kidolgozása még folyamatban van. 



Görögországnak eddig nagyon jól sikerült a COVID-19 fertőzések terjedését megakadályoznia. Mindössze 2850 esetre igazolt esetet mutattak ki összesen 166 halálesettel ami nagyon alacsony szintnek minősül a többi EU-országhoz képest.

 

 


  


 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.