Ki ne ismerné Magyarország egyik leghíresebb és legszebb várát, amelyhez a magyar történelem egyik legdicsőségesebb győzelme kapcsolódik?
Eger történelmi városa az Eger patak mellett épült, közvetlenül István király uralkodása előtt. Később itt létesült az államalapítás után az Egri főegyházmegye, ami egy igen terebélyes területet foglalt magába, a Bükk-vidék belsejétől egészen az ukrán Kárpátokig. Az Árpád-kor elején gyenge erődítményként tartották számon, és az egri püspök székhelye volt. A tatárjárás az akkori Eger területén is rajta hagyta halálos bélyegét. Amikor a tatárjárás lezajlott az országban és a tatárok elhagytak a magyar területeket, az országos várfelújítás részeként az egri vár falait és védműveit jelentősen megerősítették.
Az eredeti, váron belül található székesegyházat Szent János evangélista tiszteletére építették, és ennek a nevét a krónikások is átemelték,
a 14. század derekán Szent János evangélista várának hívták a várat.
Az azt követő évszázadokban nem volt jelentős szerepe a magyar történelem alakulásában, nem vették ostrom alá és fontos végvári szerepeket sem töltött be. Mindezek ellenére a tüzérség megjelenésével a magas, vékony falak által nyújtott védelem elavulttá vált, és a vár közelében található dombot el kellett keríteni védelmi okok miatt. Első fontos védelmi szerepét a cseh husziták ellen vívott háborúban szerezte, Egerben látták el a háborúba tartókat fegyverekkel és élelemmel.
forrás: wikimedia.org
Az 1521-es mohácsi csata után vált igazán fontos erősséggé, mert egy „jelentéktelen” északi erődítményből hirtelen Magyarország egyik legjelentősebb végvára lett. Éppen ezért egy olasz mesterember tervei alapján a várat kívülről és belülről egyaránt megerősítették, és 1548-ban a várkapitánysági posztot Dobó István felvidéki nagybirtokos kapta meg. A várat akkoriban a Felvidék kapujának tartották, és azért kellett megtartani, nehogy a törökök tovább tudjanak nyomulni a mai Szlovákia területe felé. Dobó elsődleges feladata az volt, hogy minél tovább tartsa a várat, addig, amíg a magyar nemesek és a király erősítést nem tudnak küldeni. (Az erősítés aztán a vár ostromakor, 1552-ben elmaradt) A hadjárat ebben az évben, ősszel került megszervezésre, a török hadsereg élén pedig Hadim Ali budai beglerbég állt. Másfél hónapnyi ostrom után a török hadsereg tovább állt, maga mögött hagyva a háborúval sújtott Eger várát.
A magyar veszteségek ellenére ez volt történelmünk egyik legjelentősebb diadala.
A leghíresebb ezt az eseményt feldolgozó kötetet pedig azóta az iskolákban kötelező olvasmányként kell minden tanulónak elolvasnia. Gárdonyi Géza Egri csillagai azóta is az egyik legkedveltebb regény az iskolások köreiben.
forrás: drone4u
A javítási munkálatokat Bornemissza Gergely, Ottavio Baldigara és Christoporus Stella tervei alapján végezték el. Többek között megemelték a helyőrség létszámát 7000 főre, és korszerűsítették a védműveket. Minden magyar próbálkozás ellenére 1596-ban a török sereg egy rövidke ostrom után átadta a várat III. Ahmed szultánnak.
A nagy rémálom, a Felvidék török kézre kerülése ezek ellenére meghiúsult.
A várat az elmúlt harminc évben többször is felújították, és azóta megkapta a műemlék státuszt is. Látogatható a Dobó István vármúzeum, ahol többek között meg lehet tekinteni a képtárat, a börtöncellákat és a Dobó-bástyát is. Időszakos kiállítások közé tartozik a
panoptikum, ahol az Egri csillagok szereplőit lehet megcsodálni viaszból elkészítve, életnagyságban.
forrás: drone4u
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk