Hirdetés

A Miskolc egyik városrészét képező Avason alakították ki hazánk legnagyobb tűlevelű gyűjteményét. Ha nem bírod ki karácsonyig fenyőillat nélkül, vagy egyszerűen csak rajongsz a fenyőfélékért, az Avasi Arborétumban természetes környezetükben is megismerkedhetsz ezekkel a fajtákkal, de persze még rengeteg másféle érdekes növénnyel is találkozhatsz!


Az Avas-hegy lankáján húzódó, az Aulich Lajos és a Perczel Mór utca által határolt másfél hektárnyi területen mindenféle- és fajta fenyőféle burjánzik. Az arborétum létrehozása Dr. Adorján Imréhez, a város néhai és elismert főorvosához kötődik, a fenyőkert mai is az ő nevét viseli. Ő volt az, aki a fenyők szerelmeseként felismerte, hogy a helyi mikroklíma és a savanyú vályogtalaj rendkívül kedvez a tűlevelű növények fejlődésének és kezdett el itt facsemetéket ültetni. Ezek persze az elmúlt évtizedek alatt óriási fákká terebélyesedtek. A helyi védettség alatt álló arborétumban az örökzöldek mellett „rendes” virágok is fellelhetők. A doktor más földrészekről is hozott magával különböző fenyőcsemetéket, amelyeket aztán ide ültetett el. Így kerülhetett a kertbe például a cédrus és a különlegesebb ciprusfélék, de ezek mellett még egy sor más fenyőfajta megtalálható itt, mint amilyen a luc-, a vörös- vagy éppen a jegenyefenyő, de bőséggel van az arborétumban még tiszafa, tuja és boróka is.


mo miskolc avasi arboretum
Noha az arborétum létrehozásának eredeti fő céljai anno még a botanikai ismeretek terjesztése, a kikapcsolódás és a természetközeliség élményének megélése voltak, ma az avasi fenyőkert fái jelentősen hozzájárulnak Miskolc levegőjének tisztításához. Természetesen nemcsak növények, hanem állatok is előfordulnak a kertben. A hatalmas zöldfelület szinte mágnesként vonzza a különböző madarakat és a méheket, de sok rovarfaj és lepkefaj is megfordul a kertben. Az előbbiek védelmében az arborétum dolgozói csakis vegyszermentes kertészeti módokat alkalmaznak a hely rendben tartása végett.

mo miskolc avasi arboretum feher virag
A fenyőkert nemcsak a miskolciak kedvelt pihenőhelye és az iskolás csoportok biológiaóráinak szabadtéri helyszíne, de a Miskolcra vagy a város környékére érkező turistákat is érdekli, sőt még az országhatárokon túlról is vannak érdeklődők. A belépés díjmentes, de ha szeretnénk, kérhetünk „idegenvezetést” is. Ennek során rengeteg érdekességet tudhatunk meg a fenyőkert növényeiről. Fontos tudni, hogy a körbevezetéshez viszont előzetes bejelentkezés szükséges. Az arborétumot egy girbegurba gyalogösvényen járhatjuk be és akkor sem kell aggódni, ha időközben elkapna minket az eső vagy megszomjaznánk menet közben; az az arborétum ugyanis esőbeállókkal és kutakkal is rendelkezik. Az egyes fajokat külön táblák mutatják be (mint ahogyan ezt egy füvészkertben megszokhattuk), de a bejáratnál is találhatunk egy információs táblát a fenyőkert fontosabb látnivalóiról. Habár az arborétum jelenlegi tulajdonosa a helyi önkormányzat, a terület fenntartásáért és a növények védelméért az 1992-ben létrejött „Avasi Arborétumért alapítvány” felel. Manapság az alapító Adorján Imre gyermekei viszik tovább édesapjuk örökségét és állnak az alapítvány élén.


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.