Málta egy apró sziget, mégis hatalmas kulturális örökségekkel rendelkezik, ezek közül az egyik az a karnevál, ami minden évben turisták ezreit vonzza a szigetre.
A karnevál alkalmából minden résztvevő különböző díszes jelmezekbe öltözik, és az ünnep hatására az egész sziget – gyerekektől kezdve a felnőttekig – „megbolondul” és átadja magát az esemény szellemének. A karnevál mindig február végén vagy a március elején kerül megrendezésre, és már majdnem 500 éves múltja van. Először 1535-ben rendezték meg, amikor megérkeztek a híres lovagok a szigetre. Az első igazán nagy rendezvény az 1560-as évhez köthető, amikor a Tripoli felé tartó keresztény hadsereg (akik az Oszmán Birodalom afrikai térhódítását tervezték megfékezni) itt álltak meg egy rövid pihenőre.
forrás: wikimedia.org
A máltaiak örömmel fogadták a sereget, és a főadmirális is örült annak, hogy a lovagok végre ki tudják magukat "szórakozni". Viszont a sziget felett őrködő lovagok nagymestere, La Valette nagymester nem nézte jó szemmel az önfeledt mulatozást, főleg azért nem, mert a lovagok maszkokban voltak, amiknek köszönhetően szinte lehetetlen volt felelősségre vonni őket, ha elkövettek valamit. A nagymester éppen ezért megtiltotta a közterületeken a maszkok viselését, majd 1639-ben egy másik nagymester, Lascaris a nőktől ezt teljes mértékben megvonta. Egyébként ezeket a törvényeket ajánlatos volt megfogadni, mert elég komoly eszközökkel tartatták be őket: a korbácsolás és a zárdába zárás sosem volt kellemes.
Utazási Tipp |
Utazások, szállások Máltán |
A 18. században lett igazán népszerű a karnevál, és a szigeten olyan presztízs értéke lett a dolognak, hogy megrendezésre került egy másik fesztivál Málta elővárosában, az eredeti kezdésdátum előtt két-három héttel. Már ekkor is nyomon követték a helyiek az eseményeket: díszes jelmezekbe öltöztek, felvették legszebb maszkjaikat (a törvény el lett törölve), a házakat és kocsikat pedig szintúgy ellátták díszekkel. Ekkor még a nagymester vezette a felvonulást, aki körül a hatalmas harci dobokkal ütött ritmusra a lovagok lépdelnek.
forrás: wikimedia.org
Magában nem lenne különleges egy nyárbúcsúztató karnevál – hiszen ilyen majdnem minden második országban van –, Málta esetében viszont az a különlegesség, hogy kevés hasonló kulturális örökséggel rendelkeznek, ráadásul az újkor óta más országok képviselői is jelen lehetnek és részt vehetnek rajta. Valetta és Floriana vannak ilyenkor a középpontban, de a Málta körül található többi, apróbb sziget is kiveszi a szerepet a karneváli hangulatból.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk