Herrenchiemsee, a tündérek vára, II. Lajos Versailles-i mintára épült kastélya. Története ugyanúgy kalandos, mint a király élete.
Egyszer volt, hol nem volt, az Alpok havas hegycsúcsai között a Chiemsee tó, annak közepén pedig egy 230 hektáros sziget, amin egy csodaszép, francia, egészen pontosan Versailles-i mintára épült kastély épült. Híres építője pedig a – sokak által csak így emlegetett – tündérkirály, vagyis az őrültnek bélyegezett II. Lajos bajor király.
Egy korábbi cikkünk foglalkozott már a királlyal, azon belül is a leghíresebb kastélyáról, a Neuschwansteinról, ami a Disney mesékben található kastélyt is ihlette. Hiába volt az a leghíresebb, mind méretben, mint költségekben alulmaradt a Herrenchiemsee-vel szemben, ami II. Lajos legmerészebb kastély-terve volt.
A szigetet, amire a későbbiekben Lajos a várat építette, egy párizsi útja után vásárolta meg, 1873-ban.
Az építkezést nagyon sok munka előzte meg; az építészek „leszerződtetése”, a tervek elkészíttetése és ezernyi más apró dolog miatt. A munkálatokat Georg Dollman irányította, ő volt az építőmester, aki nem először dolgozott együtt II. Lajossal, így 1878-ban meg is kezdődhetett az építkezés. A munkálatok rövid ideig tartottak (a kastély méretéhez és elhelyezkedéséhez képest), 1881-ben fejeződtek be, bár csak a fontosabb termek voltak készen és erősen hiányos volt a belső berendezés is.
A kastély előtt található park pontos mása a Versailles-inak, ezeket 1884-ben (amikor az egész ki lett alakítva) II. Lajos személyesen is megtekintette.
A bajor király élete során csupán 9 napot töltött a kastélyban.
A látogatók előtt 1888-ban nyitották meg a kastélyt, II. Lajos halálának második évfordulójakor.
Utazási Tipp |
Salzburg utazások, szállások |
A szigeten elhelyezkedő kastély hajóval közelíthető meg. A kert különösen szép, a tóparttól a házig egy keskeny ösvény vezet minket, amit hársfák sora fog közre. A franciakertben található sok-sok virágágyas, nagyon jól kinéző kavicsos utak és díszes szőnyeg kertek. Az épület előtt egy (szintén) francia mintára épült szökőkút kap helyet, amit 1883-ban terveztek, és a Latuna-kút nevet kapta. (A szökőkút az eredeti tervek szerint teljesen aranyozott lett volna)
Ennek a kastélynak is van egy saját állata (ahogy a Disney kastélynak a hattyú volt), az pedig a páva. Az előcsarnokban rögtön egy ilyen köszönti a látogatókat, hiszen II. Lajos egyik kedvenc állata volt. A kastély épületén belül több lépcső is helyet kap, hihetetlenül részletesen kidolgozott díszítéssel, az emeleten és a földszinten található szobák pedig a Napkirály pompáját idézi. A díszhálószobákban – nem meglepő módon – a díszágy foglalja el a legtöbb helyet. A kastély legnagyobb helysége az előcsarnok után a tanácsterem, ami szintén XIV. Lajosnak tiszteleg, az ő képmása található meg több helyen is a szobában. A nagy ablakok előtt Bourbon-mintás, vagyis liliomos bársonyfüggönyök díszítik a helységet.
Található egy tükörterem is a kastélyban, ami szintén Versailles-i mintára készült el. A csodás tükör-hatásért kétezer gyertya, harminchárom csillár és negyvennégy kandeláber felel. A királyi hálószobát a bajor király legkedvesebb színei díszítik, a kék, az arany és az ezüst. A mellette található dolgozószobában pedig XIV. Lajos íróasztalának a pontos mása található, amit ráadásul francia mesterember készített.
Az egész kastélyban megtalálható a porcelán, ami Meissen-ből származik, ezzel dicsérve az ottani páratlan tudással rendelkező emberek szakértelmét.
A király úgy gondolta, hogy semmiben sem maradhat alul száz-százötven évvel korábban élt Napkirállyal szemben, ezért még egy 20 méter hosszú tükörgaléria és tovább ékesíti az egyébként is páratlan kastélyt.
Utazási Tipp |
Salzburg utazások, szállások |
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk