Május 1. volt az a nap, amikor végre kinyithattak a magyarországi fürdők. Az ország 25 városában összesen 32 fürdőben csobbanhatunk az első napon. A termalfurdo.hu összegyűjtötte, hol csobbanhatunk májusban.
A fürdőkedvelők körében most nagy az öröm, azonban mielőtt elindulunk, érdemes tájékozódni.
Ne hagyjuk otthon az igazolványokat
Egyelőre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak léphetnek be a fürdőkbe vendégként.
A felnőtteknek a személyi igazolványukat is fel kell mutatni a bejáratnál. A fiataloknak abban az esetben kell igazolniuk, hogy még nem töltötték be a 18-at, ha ez nem egyértelmű. Ők személyivel, diákigazolvánnyal, jogosítvánnyal tehetik ezt meg. A kisgyerekeknek ilyesmire természetesen nem lesz szükségük. Az igazolványok ellenőrzése miatt készüljünk arra, hogy a bejutás hosszadalmasabb lehet.
Figyeljünk egymásra és a higiéniára
A járványak még nincs vége, így azoknak is be kell tartaniuk a szabályokat, akik már legalább részben védettek.
A fürdőkben előírás, hogy a nem egy háztartásba tartozóknak továbbra is tartani kell a 1,5 méretes távolságot. (Azokon a területeken, ahol ez nem megoldható, szükség lehet maszkra is.) Ez nem csak a bejáratnál, a büféknél, csúszdáknál való sorbanállásra hanem a pihenőterületekre és a medencetérre is vonatkozik.
Fontos, hogy a medencébe lépés előtt alaposan zuhanyozzunk le, minden esetben használjuk a lábmosót és a medencéken kívül hordjunk papucsot. A gyakori, alapos kézfertőtlenítés is fontos. A fürdők ennek lehetőségét biztosítják.
Létszámkorlát ezúttal nincs, minden szolgáltatást beüzemelhetnek a fürdők. Működhetnek a kül- és beltéri medencék, szaunák, csúszdák és a medencék élményelemei is.
Budapesten és környékén a legnagyobb a kínálat
A budapesti gyógyfürdők közül május 1-én 6 nyitotta meg a kapuit. A 4 műemlékfürdő - a Széchenyi, a Rudas, a Gellért és a Lukács fürdő – mellett a zuglói Paskálban és a 3.kerületi Csillaghegyi fürdőben fürödhetjük ki magunkból az elmúlt hónapokban felhalmozódott stresszt.
Ezen kívül megnyílt Ráckevén az Aqualand és Esztergomban a Szent István Strand is.
Mórahalmon most debütált a prémium zóna
A kényszerpihenő alatt a mórahalmi fürdőben kialakítottak egy olyan csendes zónát, amelyben egy 40 fős, kifejezetten programok tartására tervezett szauna is található. Az új részleg külön belépővel látogatható.
Utazási Tipp |
Online szállásfoglalás, garantáltan jó áron akár SZÉP kártyával is |
Van, ahol még nem minden medencét használhatunk
Több fürdőről is elmondható, hogy a strandjaikat még nem nyitják meg.
Ez a helyzet Bükfürdőn is, ahol a fedett fürdőegységek mellett a kiúszós medencéket és a kültéri gyógymedencéket használhatjuk.
A debreceni Aquaticumban a három nagy zóna közül egyelőre csak a Mediterrán Élményfürdőt nyitották meg. A termálfürdőbe és a strandra vágyóknak egylőre várniuk kell.
Kaposváron, a Virágfürdőben szintén a fokozatos nyitás mellett döntöttek, hiszen egyelőre csak a szaunavilág, a három különböző hőfokú gyógyvizes medence és a fedett 25 m-es medence használható. Későbbi időpontban nyit a fedett élményfürdő és az 50 m-es medence.
A legnépszerűbb fürdők közül többen is kinyitottak
A fent említetteken kívül május 1-től fogad vendégeket a világviszonylatban egyedülálló Hévízi Tófürdő, az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa is, a kimagaslóan magas ásványi anyag tartalommal rendelkező gyógyvizéről híres Igali Gyógyfürdő., vagy a Demjéni Termál Völgy.
Ha viszont valaki nyugodt elvonulásra vágyik, már olyan kisebb fürdőket is kipróbálhatunk, amelyek szabadtéri termálvizes medencéik és természetközeliségük miatt ideálisak a csendes feltöltődésre.
A május 1-én nyitó fürdőket tartalmazó részletes lista és térkép a termalfurdo.hu oldalon, ide kattintva látható.
Arról, hogy a többi fürdő mikor nyit, itt található bővebb információ.
Forrás: termalfurdo.hu
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk