Egyiptom az egyik legnagyszerűbb, legszebb és legérdekesebb turisztikai úti célunk, ami rendkívül gazdag páratlan látnivalókban. A Nílus menti ország különleges kulturális, vallási és kulináris örökséggel rendelkezik, sokoldalúak a földrajzi adottságai is. Bemutatunk 5 fontos nevezetességet a Nílusnál , amit kár kihagyni, ha valaki oda utazik.
Szinte közhelynek számít az állítás, hogy minden embernek az életében legalább egyszer el kellene látogatnia Egyiptomba. Az ország történelme az emberi civilizáció egyik legrégebbi örökségét hozta létre a Nílus mentén. Íme az 5 legnépszerűbb hely, amit az Egyiptomba utazóknak érdemes felvenni a programjába:
1. Gízai piramisok
A legtöbben a Kairo melletti gízai piramisokat szeretnék felkeresni, melyek a Mokattan fennsíkon találhatóak. A Gízai piramisok név alatt alapvetően csak 3 piramist értenek. Eezek a következők Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisai az óbirodalomból, amik Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz néven is ismertek görög neveik alapján. A három nagy piramison kívül ide sorolják még a hozzájuk tartozó további halotti templomokat és kisebb piramisokat is, közötük I. Hotepheresz, I. Merititesz és Henutszen királynék piramisait, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait, I. Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és a többi, a halottkultusszal kapcsolatos épületeket. Kr.e. 2550 és 2490 között épült fel Giza három híres piramisa a bonyolult temetkezési komplexumokkal együtt. Építésük körülményeit számtalan teória és legenda írja le, de biztosat senki sem tud erről elmondani. Felkeresésük életreszóló élményt jelent.
2. Grand Egyptian Museum (GEM)
Hamarosan megnyílik az egyik legnagyobb turisztikai fejlesztés Egyiptomban. Kairó legújabb múzeuma, a GEM (Grand Egyptian Museum), melynek tervezett megnyitását Karim Elminabawy 2022 október-novemberre teszi, azonban Ghada Shamir Shalaby, Egyiptom turisztikai és régiségügyi miniszterhelyettese ennél kicsit óvatosabb. Az impozáns Nagy Egyiptomi Múzeum méreteiben ötször nagyobb lesz a korábbi Egyiptomi Múzeumnál (National Museum of Egyptian civilization), ahol jelenleg is őrzik a leghíresebb fáraó, Tutanhamon szarkofágját és a kripta kincseinek egy részét. A GEM megnyitásával viszont a fáraó sírjának összes – ötszáznál is több – kincsét ebben a múzeumban lehet majd megtekinteni sok egyéb ősi lelettel egyetemben.
3. Királyok völgye
Luxorban a Nilus mellett található meg a Királyok Völgye, ami ókori egyiptomi királyok és királynők sírjainak ad otthont. Az ókorban Théba ősi városának része volt a völgy, ahol a 18., 19. és 20. dinasztia (i.e. 1539–1075) szinte valamennyi királyának temetkezési helyét kialakították, I. Thutmosztól X. Ramszeszig. Ez a terület Egyiptom leghíresebb régészeti lelőhelye, amit az egész világon ismernek.
4. Luxor
Nílus nyugati partján található Luxor Egyiptom leggazdagabb régészeti lelőhelye. 1500 éven át volt Egyiptom fővárosa, napjainkban ismét nagyon sokan látogatják ókori nevezetességei kedvéért. Akár többször is érdemes a Nílus keleti partja mentén épült 500 ezer lakosú Luxorba utaznia az ókori Egyiptom szerelmeseinek, mert annyi ott a látnivaló. Az Egyiptom déli részén található Luxort egykor Thébának hívták és az ókorban i.e. 1550-1069-ig az Újbirodalom idején Egyiptom fővárosa volt. Luxor elnevezése az erődöt jelentő al-ukszur arab szótól származik. A város neve a luxori templomból átépített római erődre utalt a régi időkben. Napjainkban is nagyon sokan látogatják meg busszal, repülővel vagy egy nílusi hajóút keretében Luxort a területén található történelmi jelentőségű régészeti helyek miatt. Lakosai igen vendégszeretőek, többségük kopt keresztény vallású.
5. Abu Simbel
Az Abu Simbel-templom egy történelmi helyszín, ami két hatalmas sziklába vájt templomot foglal magában Abu Simbel falunál, Asszuán kormányzóságában, Felső-Egyiptomban. A két templomot felvették az UNESCO világörökségi listájára is. Az ikertemplomokat eredetileg egy hegy oldalából faragták ki az i.e. 13. században. Abu Szimbel Asszuántól 280 km-re délre található a Nílus partján. A sziklafalból kifaragott nagyobbik templom és a Harthornak szentelt kisebbik templom teljesen beleolvad a környezetébe A nagyobbik templomot Egyiptom legnagyobb isteneinek- a thébai Amonnak, a memphiszi Ptahnak és a heliapoliszi Ré Harahtinak- szentelték, de valójában II. Ramszesz a saját dicsőségére építette. Az 1960-as években az UNESCO támogatásával áttelepítették mind a két templomot, eredeti helyüktől 210 méterrel arrébb és 65 méterrel magasabbra egy mesterséges sziklafalba, mert az Asszuáni-gát miatt a Nasser tó vize elnyelte volna őket.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk