Hirdetés

Mára a világ egyik legnépesebb országává váló India az utóbbi években több nyugati, utazni vágyó ember célkeresztjébe is belekerült, így összegyűjtöttünk egy-két hasznos tanácsot, amire érdemes figyelni, ha arra járunk.

 

India az egyik legnagyobb ország a világon, már ami a népességét illeti, mivel lassan másfél milliárdan élnek itt. Ennek a hatalmas országnak Újdelhi a fővárosa, ami az egyik jelentős indiai folyó, a Jamuna folyása mellett fekszik. Az országban összesen 16 nyelv számít hivatalosnak, de további egy tucatot is beszélnek tartományi szinten.


india szokasok 01



Alapvető szokásokkal kapcsolatos ismeretek:

 

  • Megbotránkoztatja a járókelőket, ha az utcán valakinek a kezét fogod, valakit megölelsz, vagy ha valakit megpuszilsz/csókolsz
  • Az otthonokba való belépés előtt a cipőt le kell vennünk
  • A fejrázás sosem egyenes választ rejt, jelenthet igent, nemet és azt, hogy nem tudom
  • Ha valakit üdvözlünk, akkor a kezünket egymáshoz rakva, enyhe meghajlással és a „namaszte” szó mormogásával szokás
  • Étkezéskor a jobb kezet használjuk, mivel a bal az illemhely számára van fenntartva
  • Ismerkedéskor a kor és a nemzetiség mellett megkérdezik a vallási hovatartozásunkat is, ha utóbbira nem kielégítő a válaszunk, akkor a munkánk, jövedelmünk és családi állapotunk is szóba jöhet
  • A szarvasmarha szent, így elfogyasztása sem ajánlott

 

Az indiai építészetről szóló, "5 elképesztő indiai építmény" cikkünket ide kattintva olvashatja el.


 Utazási Tipp  
    Utazzon velünk Indiába

Házasság


India tipikusan egy olyan ország, ahol sosem volt jellemző szerelem alapján párt választani magunknak, mivel a kasztok által behatárolt társadalmi szakadékot szinte lehetetlen áthidalni. Ennek ellenére a kicsit nyitottabb felfogás hatására a nagyvárosokban egyre több olyan eset kapott sajtóvisszhangot, amikor az emberek saját akaratuk alapján házasodtak. Indiában a legtöbb nyugati országhoz hasonlóan a 18. életév, ami után házasodni lehet. Bár már nem szabadna ezt a „szokást” gyakorolni, de sok esetben még létezik hozomány a kapcsolatokban, ami azt takarja, hogy a lány, és annak családja, akár komoly hitelek felvételével is, de hozományként megteremti az alapvető házassági eszközök és egyéb „extrák” nyújtotta biztonságot.


india hazassag 02


A friss házasok aztán a férjhez költöznek, ahol viszont az anyós a hivatalos úr. Nem is kérdés, hogy ez hosszabb távon mennyi konfliktushoz vezet, amit a helyi tévések is észrevettek, és sok esetben hasonló szituáció köré építik fel a filmes drámákat. Ha ez akár a házasság felbomlásához vezet is, akkor válásra van lehetőség, de mivel a társadalom alapjaiban elitéli, ráadásul még a bíróságok is nehezítik a procedúrát, a válni akaróknak elég nehéz dolguk van. Egyébként minél magas kasztban van valaki, annál könnyebben zajlik le ez a folyamat, de magas kasztban lévő válni akaró nő esetében szinte lehetetlen ennek kivitelezése.

 

 

Viselet

 

A helyi nők szárit hordanak, ami egy hatalmas színes textil, és ennek a felcsatolásához gombokat és csatokat nem vehetnek igénybe. Ehhez a viszonylag – számunkra – feltűnő ruhadarabhoz egy testhezálló blúzt és alsószoknyát hordanak. A mélyen vallásos muszlim nők a mindent eltakaró burkát, a férfiak viszont dotit hordanak, ami egy hosszú, laza ágyékkötő. Öltözeteikhez tartozik még a lungi és a mundu.

 

 

Egyéb fontos szokások:

 

  • A valakihez lábbal való hozzáérést a legnagyobb tiszteletlenségnek és a legnagyobb tisztátalanságnak tartják
  • Ha egy istenábrázoláshoz hozzáérsz, akkor az személye sértés a vallás összes gyakorlójának, mivel bemocskoltad a szentélyüket
  • Közhiedelemmel ellentétben nem csak a nőknek kell bizonyos épületekben kendővel eltakarni a fejüket, hanem a férfiaknak is. Például templomokban
  • A vallási szentélyek többségét csak a hívek látogathatják
  • Tilos fényképezni a vallási élettel összekapcsolható területeken, a szertartásokon, a temetéseken, a ceremóniákon, gyakorlatilag mindenhol


india vallas 03


 Utazási Tipp  
    Utazzon velünk Indiába

Vallás

 

A vallás egyik sarokköve, hogy minden évben kötelező eljárni egy zarándoklatra, ami elsősorban különböző szent helyeket érint. Ilyen zarándokhelynek számít a Gangesz (Sipra, Godovari) is, amit évente több ezer ember keres fel abból a célból, hogy megmártózhasson a folyó vizében és igyon belőle (ez utóbbi egyébként nagyon sok megbetegedéshez vezet, szóval akinek hindu zarándoklathoz támadna kedve valamelyik nyáron, annak ezt a pontot érdemes lenne kihagynia). De más zarándokhelyek is vannak országszerte, például a Váránaszi, ami elsősorban az idősek körében népszerű, mivel meglátogatása nyugodt, és lélekvándorlás mentes élet ígéretével kecsegtet. A 12 évente, összesen négy különböző helyen megrendezésre kerülő Kumbh Mela vallási ünnep mindig hívők tömegeit képes útra hívni, aminek köszönhetően

 

ez a világ legtöbb emberét megmozgató vallási eseménye, több tízmillió résztvevővel.

 

Ez az egyik olyan esemény az országon belül, amin mind az alacsonyabb, mind a magasabb kasztok képviselői tiszteletüket teszik, és bár egy rövid ideig, de legalább egységet alkotnak.

 

Az eseménynek azért ez a neve, mert a kumbh egy olyan tárgy volt a legendák szerint, amiben az örök élet elixírjét, a halhatatlanság nektárját tárolták. A mondában szereplő egyik alak, Visnu felkapta a koporsót, és elszaladt a tárggyal, de a hirtelen mozgás hatására négy cseppnyi kiesett az értékes nedűből, és ezek négy város mai területén leltek otthonra (Allahabad, Haridvar, Naszik, Udzsain).

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.