2. oldal / 2
Három óra körül elindultunk - terveink szerint - a parkoló irányába, útközben viszont sikeresen eltévedtünk. Már jó messzire felmentünk - mint később rájöttem - a sétáló utcán. Ekkor leültettem Istvánt egy padra, hogy ott várjon, míg visszajövök érte, én meg elrohantam megkeresni a buszparkolót. Már majdnem odaértem, amikor egy fiatalabb házaspárral a csoportunkból összetalálkoztam és megkértem, hogy jöjjenek vissza velem. Így is történt, azonban a férjemet nem találtuk. Teljesen pánikba estem. Az történt, hogy elindult elém lefelé, egészen az elágazásig, itt viszont valószínűleg elmentünk mellette a hatalmas tömegben. Amikor újra visszafordultunk, szerencsére végül megláttuk, de így sem volt könnyű innen eljutni vele a parkolóig, teljesen kimerültünk mindketten, de végül a busz tervezett indulási idejére mi is odaértünk. Erre a napra megvolt az adrenalin…
Elérkezett a hazautazásunk napja. Korán keltünk, összepakoltunk és már fél hétkor bepakoltunk a buszunkba. Gyors reggeli után az UNESCO világörökség részeként ismert Wieliczka-i sóbányát látogattuk meg. Földünk egyik legrégebbi, ma is látogatható sóbányája turisták ezreit vonzza, csodálatosak sóból kivájt folyosói, csillogó termei, kápolnája. Csoportunk három órát töltött a föld alatt.
Fél egy körül, akkor még gyenge hóesésben, elindultunk haza, de aztán az utunk elég kalandosra sikerült. Fél kettő körül beállt az út, dugóba kerültünk. Ekkor már szakadt a hó, erősen fújt a szél, a csak két sávos út is szinte járhatatlan volt. Életveszélyes helyzeteket éltünk át. Csúszkáló kamionok között szlalomoztunk, illetve csak araszoltunk. Három és fél óránkba tellett, míg a dugóból – amit több autó összecsúszása okozott – kikecmeregtünk. A szlovák-lengyel határon tartottunk egy félórás pihenőt, elköltöttük a maradék zlotyinkat és a tervezett programtól - a csúszás miatt – eltérve, hazaindultunk.
Eredeti terveink szerint még Dóvalban, a síparadicsomban terveztünk egy egyórás programot, de ez így elmaradt. Besztercebányára elénk jött egy másik sofőr, mert a miénknek lejárt a vezetési ideje. Innen már többnyire száraz, de mindenképpen hómentes utakon, jó tempóban haladtunk hazáig, habár 21 óra helyett éjjeli negyed egyre értünk Budapestre, majd ugyanazzal a busszal mentünk tovább Szeged felé. Szomszédunkat az éjszaka kellős közepén ébresztettük fel, így végül fél kettő körül értünk haza.
Harmadik krakkói utam kicsit más volt, mint a többi. Az időjárás nem volt túl kedvező, náthásan indultunk neki az útnak és annál csak betegebben jöttünk haza. Ami viszont most a legszebb volt, az Zakopane. A téli Tátra gyönyörű volt, s ez kárpótolt minden nehézségért.
De azért álljon itt a tanulság: télen ezentúl csak a trópusokra utazunk!
Szerző: Sutusné Grébel Irén Képek: Saját
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk