Utunk következő tervezett állomása Dég volt, és tudtuk, hogy addig 2 olyan hely is lesz, ahol bizton lehet majd enni. Az egyikben csalódnunk kellett, ez a Paradicsom csárda volt, ahol bár vendéget nem láttunk, de 1óra múlva ígérték az ebédet, mert hogy elvitelre is főznek. Nem nagyon értettük, hogy ebbe 2 vendég miért nem fér bele, de elköszöntünk, és maradt Igar, ahol az út mellett várt minket az önkiszolgáló Falusi étterem. Nem túl nagy választék, mondhatni egy menza minőségű ételsor fogadott minket. Nem vagyunk válogatósak, így elfogyasztottuk az ebédet, bár nem voltunk teljesen elragadatva a fejünk fölött lógó hagyományos ragacslégyfogótól, amin legyek tetemei száradtak, vagy a mellékhelyiségből ki-kizúduló illatoktól. De fel a fejjel, irány Dég. Ide minden évben ellátogatunk a Balatonról jövet-menet. A szemünk előtt alakult ki a kastély mostani állapota, de a gyönyörű ősfás park, a tó, a kis szigeten a hollandi ház mindentől függetlenül mindig élvezettel tölt el minket.
Megnézzünk, hogy a sokszáz éves kocsányos tölgyünk él e még (él ), vagy a kedvenc növényeink túlélték e a viharokat, szárasságot.
Egy negatívumot kényetelen vagyok azonban megemlíteni. Hatalmas a park, órákat el lehet bolyongani, és ebben a bolyongásban egyetlen egy LEZÁRT illemhelyre lehetett csak bukkanni. Egyetlen dolog mentheti meg a látogatót a vészhelyzettől: ha a parkolóban, ahová 500 forintért lehet bejutni, nyitva van a TOYTOY WC, ami a renováló munkásoknak van felállítva.
Mikor továbbindultunk, visszafelé haladtunkban letértünk az Ozorai vár felé. A település sokak számára ismerős lehet a fesztiváljáról vagy a lomis házakról, de a vár az igazi látnivaló. Egy ékszerdobozt találtunk…elállt szemünk-szánk, ami a nagykapun belül várt minket. Bár a belépő borsosnak tűnhet, 2000 ft/ fő, de a látvány, amit érte kapunk, mindent megér. Vidám tárlatvezetés, gyönyörűen felújított, rendbe rakott szobák, érdekességek, illatok. A tárlat után még a zárt várudvaron ültünk majd fél órát, és csak élveztük a milliőt, ami körbevett minket.
Szép emlékekkel, sok-sok kilométerrel a lábunkban, kissé fáradtan értünk haza. Nem is kellett messzire elmennünk, hogy csodás dolgokat láthassunk ebben a szép országban.
Szerző&fotók: Bazsóné Ménesi Mónika
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk