Hirdetés

A viharos évszázadok alatt a Habsburgok és a helyi nemesek viszont sokszor várak építésében lelték az örömüket. Ezek közül foglaltuk listába a legszebb hatot.

 

Listánk első pontja a Hohenwerfen, ami a zord Tennen hegyvonulaton fekszik. A 11. században emelték ezt a festői épületet, az alatta fekvő völgy és a kereskedelmileg jelentős szerepet betöltő folyó védelmére. Az első írásos forrás az 1500-as évekből származik, hogy új részt kívánnak építeni a várhoz. Ez végül csak pár évtizeddel később valósult meg, egy kiálló haranglábról lehet szemlélni az építményt körülvevő szép tájat. Ám egy sajnálatos esemény is történt a vár életében, mikor a helyi bányászok fellázadtak és megindultak Salzburg irányába, elégtételt venni, viszont a várost és az elégedetlen embertömeget csak Hohenwerfen választotta el egymástól.

 

A lázadók felégették az útjukban álló várat, majd a lázadást követő években ők építették újra is azt. Az erődítmény az újkorban börtönként funkcionált, majd a második világháborúban katonai támaszpontként működött, ahol a különböző ellátmányokat tárolták. Ma már az egyik legnépszerűbb vár Ausztriában, ami páratlan fekvésének tudatában egyáltalán nem meglepő.

 

 

Hohenwerfen 01

forrás: wikimedia.org



Hochosterwitz a legdélebbi osztrák tartományban, Karintiában található, ahol az egyik legforgalmasabb turista látványosság. Jelentős abban is, hogy annak ellenére, hogy csak 800-ban építették fel, az 1600-as évekig képes volt szinte teljesen megtartani eredeti állapotát. 14 kapuval rendelkezik, amik közül az első 620 méteres tengerszint feletti magasságon található, és utána következik a másik 13. Minden kapunál másfajta védmű található, egyiknél felvonóhíd, másiknál tüskék, harmadiknál árok, és ez adja igazi különlegességét a helynek. A kapuk közül a legérdekesebb a Khevenhüllertor, ami az építőről kapta a nevét, márvánnyal van befedve és egy bonyolult lengőajtó rendszer védi. Illetve az is ritka, hogy egy várat nem tudtak az ellenséges erők elfoglalni, Hochosterwitz ezzel a címmel is büszkélkedhet.

 

 

Hochosterwitz 02

forrás: wikimedia.org


 Utazási Tipp  
    Legjobb utak és szállások Ausztriában

Listánk harmadik pontjában Schattenburgról lesz szó, ami egy tipikusan olyan hely, ahol mintha megállt volna az idő, ugyanis a hely egyik legnépszerűbb programja az, hogy meg lehet ismerni a 16. századi mindennapokat teljes egészükben. A 14. században egy sajnálatos belső viszály következtében lerombolták a várat, de ugyanekkor újjá is építették. A váron belül működik egy kis múzeum is, ahol különböző hadi felszereléseket és tárgyakat mutatnak be a látogatóknak. A magas emeletekből tökéletes a kilátás a területre, és a kert is nagyon jól mutat.

 

 

Schattenburg 03

forrás: wikimedia.org


A következő vár Kufstein, amiről az első írásos források 1205-ből maradtak fent, bár akkor még Castrum Caosteinként hivatkoztak rá. Sokáig a Regensburgi püspökség részét képezte, de 1405-ben a bajor királyi család szerzett a terület fölött némi befolyást. Ezt törte meg I. Miksa német-római császár 1504-ben, amikor megostromolta az erődítményt – bár ez sem gátolta meg a bajorokat abban, hogy egészen 1805-ig országuk részét képezze a vidék –. A Habsburgok csak a napóleoni háborúk után kaparintották meg a várat, ugyanis a bajorok – részben – a Rajnai Szövetségben való szerepükért háborús bűnösséggel voltak sújthatóak. Ma már a város kulturális központjaként működik, szabadtéri színpad és múzeum működik itt.

 

 

Kufstein 04

forrás: wikimedia.org


Az ötödik szereplő a listán a Hellbrunni kastély, ami a barokk stílus szellemében épült 1616 és 1619 között. Markus Sittikus építtette a palotát, ugyanis szeretett volna magának egy szentélyt, ahova el tud vonulni a mindennapi problémák elől, ahol ki tud kapcsolódni egy kicsit, és egy kastély tökéletesen megfelelt erre a célra. (Egyébként hercegérsek volt, ami – valljuk be – egy elég stresszes szakma, hamar meg is őszült) Aztán hogy ez sikerült-e neki, más kérdés, tekintve, hogy rövidesen egy olyan hellyé vált a kastély, ahova a fontosabbnál fontosabb államférfiak álltak sorba tárgyalni – és lakodalmakat csapni. A kertjét szó szerint Édenkertnek nevezték, ugyanis itt olyan növényeket és állatokat tartottak, amik az akkori Európának egzotikusnak számítottak. A hercegérsek különös humorral volt megáldva, ugyanis olyan tréfákat űzött a látogatókkal, amiket csak ő úszott meg szárazon – szó szerint. Például van egy kőasztal a kertben, amihez ha leülsz, akkor elindul egy olyan mechanizmus, aminek a keretein belül a szökőkút eltűnik és a vízével lespricceli a székeken ülőket. Ezekben a csínytevésekben az a különleges, hogy csak az érsek székét nem éri egy csepp víz sem.

 

 

Hellbrunn 05

forrás: wikimedia.org


 Utazási Tipp  
    Legjobb utak és szállások Ausztriában

Ausztria lovagvára, ez a neve listánk utolsó erődítményének, ami hivatalosan a Lockenhaus nevet viseli. A vár berendezése páratlan, értékes festmények, bútorok és antik tekercsek vannak a szobákon belül. A leghíresebb része a várnak az a lovagterem, ami a 13. század óta változatlanul várja az oda látogatókat. Lockenhaus egy tipikusan olyan hely, amit átjár a kor szelleme, ugyanis rengeteg festő és építész döntött úgy, hogy a vár urának a szolgálatába áll, hogy valamit hozzá tehessen a vár egészéhez. A váron belül sok olyan program várja a látogatókat, amivel el lehet ütni az időt, gondolok itt például az előadásokra vagy a vármúzeumra.

 

 

Lockenhaus 06

forrás: wikimedia.org


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.