Ha meghalljuk az „őserdő” szót, hajlamosak vagyunk egyből a trópusi területeken fekvő kiterjedt, különleges növényekkel teli és szinte áthatolhatatlan dzsungeleire asszociálni. Pedig bármennyire is hihetetlen, de Magyarországon is vannak olyan erdős területek, amelyek az elmúlt évszázadok során emberi behatásoktól mentesen burjánzottak.
A legutolsó jégkorszaktól kezdve, tehát úgy kb. 10.000 évvel ezelőtt a mai Magyarország területe szinte egyetlen, egybefüggő erdőséget alkotott. Az Északi-középhegységtől kezdve az Alföld déli végéig mindenhol erdős-vizenyős területek húzódtak. De aztán a vidéken megjelentek az első vadászó-földművelő, állattartással is foglalkozó népek, akik aztán hatalmas tájformáló tevékenységbe fogtak, mivel kellett a termőföld és legelő az állatoknak, a fát pedig tüzelőanyagként tudták hasznosítani. Megindult az erdők kivágása, amelynek folyományaként (és egyéb éghajlati változások következményeként) manapság kialakult a puszta, míg máshol a kivágott ősfákat nem őshonos fajtákkal helyettesítették. Napjainkra már csak néhány ősfákból álló erdőfolt maradt meg, ezek is főként középhegységeink érintetlenebb, nehezen hozzáférhető helyein.
Az egyik ilyen terület a Mátra, illetve a Kékestető vidéke volt, ahol egészen a 20. század közepéig akadtak olyan ősi, több száz éves fákból álló társulások, amelynek alakításába sosem avatkozott be emberi kéz. Szerencsére egy parányi őserdőfolt mégsem esett áldozatul a fejszéknek: 1993-ban alapították meg a mintegy 135 hektárt lefedő Csörgővölgyi Erdőrezervátumot. A megkapó szépségű völgyön a névadó, sziklákkal és kövekkel övezett Csöröge patak vezet végig, a vízfolyás mentén egy könnyű túra keretében bejárhatjuk a szurdokot az ágasvári turistaházig a 754 méter magasan fekvő Óvárt is érintve. Az erdei túra körülbelül 3 órát vesz igénybe.
Az erdőrezervátumban még a villámcsapás vagy az erős szelek miatt kidőlt fákat sem szállítják el, hanem hagyják, hogy a természet tegye a maga dolgát. A területen elsősorban bükkfák, égerek és gyertyánok találhatóak, ezek egyike-másika elérheti a több száz éves életkort is. Habár az őserdőt több turista útvonal is övezi, az Erdőrezervátumot csak előzetes engedéllyel lehet meglátogatni, amelyet a Bükki Nemzeti Park hivatalától lehet beszerezni. Az Erdőrezervátumot a legegyszerűbben a kisebb mátrai falvakból, így Mátraszentistvánról vagy Mátrakeresztesről lehet elérni. A szokásos túracipőn és túrazsákon kívül érdemes túrabotot is magunkkal vinni, a nehezebben járható szakaszok leküzdésére.
Utazási Tipp |
Akciós szállások online foglalással garantáltan jó áron |
Készítette: Méhes Judit
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk