Hirdetés

 

Fehérkőlápa, érdekesen csengő név, az már egyszer biztos, de nem csak a neve érdekes, hanem a hely is. Hogy mennyire eldugott, azt ítélje meg az olvasó.

  Tíz éve voltunk ott először a férjemmel, aki akkor még csak udvarolt nekem, nem éltünk még együtt, ez volt az első közös utunk. Azóta minden évben elmegyünk ide, most már gyerekkel is. Fehérkőlápát már évekkel ezelőtt kinéztem magamnak, hogy majd egyszer elmegyek ide és kipihenem magam. Így a születésnapomra azt kértem tőle, hogy menjünk el ide, igaz decemberben van, de a havas hegyeknél mi lehet szebb télen?! Bükkszentkeresztről indul egy négy kilométeres földút, ami réteken vezet keresztül egészen az erdőig, ahol egy turistaház található, ez Fehérkőlápa.


 Utazási Tipp  
    online akciós szállásfoglalás szállodák, apartmanok,wellness szállások

  Az épületben se tv, se wifi, vagy egyéb technikai vívmány nem található meg azokon a helyeken, ahol a turisták megpihennek, alszanak, ami valóban pihentetővé teszi az itt létet. István, aki tulajdonosa és vezetője a turistaháznak, idejének nagy részét itt tölti és fogadja a vendégeket (neki van tévéje, ő nem pihenni jár fel). Nos, ide érkeztünk meg, négy kilométer hóban sétálás után. Nagyon kedvesen megjegyezte István, ugye farkasokat nem láttatok? Tessék? Tíz éve még nem jött velem szembe a facebookon, hogy farkasok élnek erre, pedig így van. Nyilván nem láttunk egyet sem, ami nem jelenti azt, hogy fordítva ez nem igaz. Legyen annyi elég, hogy a rémálmaimban mindig farkasok üldöznek, így el lehet képzelni, hogy mennyire volt őszinte a mosolyom a kérdés után! Gyorsan berendezkedtünk a szobába. Aki ide jön, ne 5*-os szállást várjon, turistaház, annak minden velejárójával. Az ágyak faragottak, kézzel festettek, mint ahogy a szekrények is. Olyan, mint egy meseház berendezése. Nekem szebb is, mint a puccos szállodák egyen szobái. Az étterem részen egy zongora áll, ki lehet próbálni, én is kipróbáltam. István mellém ült és csodaszépen játszott rajta. Csinált nekünk forraltbort, hogy gyorsan felmelegedjünk, megkínált minket vacsorával is. A hely konyhája mesés, vad ételek sora, sztrapacska, palacsinta, gulyás, házi kenyér…., minden ami a jó magyar gyomornak kell! Mi kell még a magyar gyomornak, hát házipálinka, amiből itt sincs hiány!


Fehérkápa2

  Másnap reggel vissza sétáltunk Bükkszentkeresztre a kocsinkhoz és a szomszédos Lillafüredre átruccantunk. A téli kisvasutazásnak is meg van a miliője, a havas fák, hegyek a kispatakok. Mivel december elején van a becses születésnapom, így Mikulás ünnepség volt a kisvasútnál. A Disney szereplők sora volt megtalálható a peronon és a magyar klasszikusok is a téren voltak, mint Süsü is, akivel egy fotó erejéig össze is álltam. Süsü is bagózott, így jól hozta a füstöt eregető szelíd sárkányt! 


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.