A régi magyar nevén Bécsújhelynek nevezett kelet-osztrák település alig félórányira fekszik a magyar-osztrák határtól, ezért mindenképp megér (minimum) egy látogatást. Az Alsó-Ausztriában, az „Alpok kapuja” néven is emlegetett festői város egyike az ország legnagyobb városainak és több ízben is szerepet játszott a magyar történelemben.

A Fischa-patak partján létesült városka nagyléptékű fejlődését a közeli Semmering-hágónak köszönhette. A hágó már a legkorábbi időktől kezdve fontos szerepet töltött be az Alpok hegyláncain való átkelés szempontjából. Magát a települést V. Babenberg Lipót alapította, hogy az egyfajta előőrsként funkcionáljon a főváros előtt egy esetleges támadás esetén – az alapítást állítólag az angol uralkodó, Oroszlánszívű Richárd szabadulásáért cserébe kapott váltságdíjból finanszírozta.

---

---

A város fénykora a 15. század első felére, III. (Habsburg) Frigyes uralkodásának idejére esett. Ekkor a település királyi székhelyként működött. 1487-ben foglalta el a mi Mátyás királyunk a települést és további két évig, Mátyás haláláig magyar kézen is maradt. A következő magyarokat érintő dolog 1671-ben, a Wesselényi-összeesküvés következményeként történő megtorlás volt, amikor is a mai neveken Lederergasse és a Bräuhausgasse utcák találkozásánál álló, néhai fegyvertárban fejét vették Zrínyi Péternek és Frangepán Ferencnek. Erről a gyászos eseményről ma a kivégzés helyén és a dóm falán is egy-egy kőtábla tanúskodik. Harmadszorra II. Rákóczi Ferenc kapcsán került be a város a magyar történetírók krónikáiba. Neki nagyobb szerencséje volt, mint nagyapjának: egy segítője, Gottfried Lehmann kapitány által sikerült megszöknie. Sajnos a kapitány már nem volt ennyire mázlista: amint lefülelték az illegális segítségnyújtást, a császár halálra ítélte és testét felnégyeltette Lehmannt.

---

---