Hirdetés

BMW múzeum, a világ egyik leghíresebb autógyártó cégének élménycentruma, így ha Münchenben járunk, mindenképpen látogassunk el ide.

 

A BMW szó a Bayerische Motoren Werke rövidítése, ami magyarul annyit tesz, hogy Bajor Motorgyár. Ez a rövidítés fennállása óta bejárta a világot, mára már nagyon kevés ember van, aki ne halott volna róla.


Utazási Tipp
Szállás, utazás Münchenbe

A céget még 1916-ban alapították, és az eredeti cél az volt vele, hogy megreformálják a repülőgépgyártást, ami a maguk módján sikerült is nekik.

 

Nagyon sok új, forradalminak is nevezhető repülőgépmotort gyártottak, ami a magasban sem vesztett a teljesítményéből.

 

A német hadügy le is csapott erre a találmányra, rögtön 2000 darabot rendeltek belőle. Ám ez nem tartott sokáig, a versailles-i békeszerződés értelmében 1920-tól öt éven keresztül csak Németországon kívül gyárthatott motorokat, és mivel nem voltak külföldön érdekeltségeik, a cég repülőgépgyártása be is fejeződött. A megmaradt cég egy része beolvadt a BFW-be. (Bayerische Flugzeug Werke)


bmw muzeum szoveg kozott01



Az autógyártás 1928-ban kezdődött el, amikor a cég megvásárolta a türingiai Eisenach Járműgyár RT.-t, és elkezdték gyártani az első autójukat, a 3/15 PS-t, aminek másik neve, a DA2 volt.

 

Ettől kezdve beindult az üzlet, és megalapozták a BMW-t, mint sportautókat gyártó céget.

 

A világháború alatt csak a Wermachtnak gyártottak, elsősorban repülőmotorokat, de tőlük származik a jellegzetes német oldalkocsis motor is. Ezután még többször is volt a hegy tetején és a völgy alján a cég, az útja nem volt kátyú mentes, de ezekre most bővebben nem térnék ki, hiszen a poszt témája nem ez, hanem a híres müncheni BMW múzeum!

 

 

A múzeum története

 

A hivatalos neve BMW Welt, vagyis a BMW világ, egy élménycentrum, ahol megannyi híres BMW autót, motort és kiállítási darabot lehet megtekinteni. Az épület építését 2003-ban kezdték meg, és az átadást 2006-ra, a Németországban megrendezett Európa Bajnokságra tervezték, viszont az építési munkálatok elhúzódtak 2007. október végéig.

 

Az épület egy 25 000 négyzetméteres területen fekszik, vannak olyan helyek, ahol a magassága eléri a 28 métert.

 

Elő szokott fordulni néha az is, hogy a cég itt mutatja be az új autóját, ilyenkor különösen különleges élményben lehet részünk, érdemes lehet ekkora tenni a látogatásunk időpontját.

 

 

A múzeum

 

Rögtön a bejáratnál egy érdekesség tárul a szemünk elé, a Doppelkegel (duplakúp), ami egy homokórára hasonlít. Ebből az üvegtoronyból egy spirális rámpa vezet fel minket a központi bemutatóteremig. Másik fontos látnivaló Elvis Presley újonnan felújított BMW-e, amit az emberek többsége sokáig eltűntnek hitt, de most mégis a múzeumban helyet kapott. A bajor cég természetesen büszke az autójára, és arra is, hogy ki vezette, éppen ezért egy különleges kiállítást szerveztek köré. Ez az autó egy 507-es modell, ami a maga korában nem volt túl kelendő, ezért kevés darabot gyártottak le belőle, éppen ezért manapság a gyűjtők hatalmas vagyonokat adnak érte.


bmw muzeum szoveg kozott02


Érdekes lehet még egy, az utókornak megőrzött agyagmodell, amire akkor van szükség, ha a gyártó a számítógépes grafikán kívül valódi anyagokból is szeretné megcsinálni tervezett autóját. Az ilyen modelleket általában amint elkészül a rendes autó, bezúzzák, de a rendezők időnként kiállítanak egy ilyet, ami megmenekült az aprítástól.


bmw muzeum szoveg kozott03


Rendszeresen kiállítanak egyéb alkatrészeket, például motorokat, háztetőket és egyéb tartozékokat. A múzeum kiállításain nemcsak az autók szívével ismerkedhetünk meg, hanem sok esetben a második világháborús motorokkal is, mivel még sok ilyen megmaradt, nagyjából tökéletes állapotban.

 

Például a BMW 801-es csillagmotor, amit a világháborúban 28 ezer példányban gyártottak.

 

Másik motor látnivaló lehet az 1999-es 24 órás Le Mans-i verseny (Ez nagybetű a verseny szó miatt) győztes motorja, a V12-es P75V.


Utazási Tipp
Szállás, utazás Münchenbe

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.