Olaszország egyik legrégebbi népi hagyománya a gubbioi Festa dei Ceri, a minden évben május közepén tartott hegyre futás a szent ereklyékkel.

Olaszország középső részén fekszik a Toszkánával is határos kicsi, de annál szebb tartomány, Umbria, mely csodálatos természeti adottságaival, gyönyörű tájaival már a reneszánsz festőket is megihlette, a képeken gyakorta jelenik meg háttérként az umbriai vidék. Természetesen itt sem hiányoznak a szebbnél szebb, hangulatos kisvárosok, melyek annyira jellemzőek Olaszország szinte minden vidékére. Az egyik apró, de igen nevezetes ilyen város Gubbio, mely már a római idők óta jelentős történelmi háttérrel rendelkezik (római neve Iguvium).

Itt épült az antik idők egyik legjelentősebb, mintegy 6000 nézőt befogadó római színháza,

mely mára meglehetősen romos állapotban maradt fenn, mindazonáltal nyaranta, júliusban és augusztusban klasszikus darabokat bemutató szabadtéri színházi előadásoknak ad helyet. Egészen fantasztikus élmény az umbriai éjszakában a csillagos ég alatt a kétezer éves kőlépcsőkön ülni és élvezni az előadást, melynek természetes hátterét maga a kivilágított város és a felette magasodó Monte Ingino hegy adja.

Gubbio városát irodalmi tanulmányainkból ismerhetjük egyrészt Szent Ferenc Gubbioi farkasról szóló története, másrészt Szerb Antal Utas és holdvilág című örökbecsű regénye által. Ez utóbbi elolvasása mindenkinek erősen ajánlott, főleg, ha először készül Olaszországba. Szerb Antalnál jobban talán senki sem tudta megragadni ennek a csodálatos országnak a lelkületét és hangulatát.

A modern korhoz a Tv nézők a Terence Hill főszereplésével forgatott és Gubbioban játszódó Don Matteo című filmsorozattal kapcsolhatják.

Mint a legtöbb városnak Olaszországban, Gubbionak is van egy régi időkre visszanyúló, valószínűleg pogány eredetekre viszanyúló hagyománya, az 1160 óta megszakítás nélkül minden évben megünnepelt Festa dei Ceri. Ez egy valóságos népünnepély, melynek során minden év május 15-én, a város védőszentjének, San Ubaldo püspöknek 1160. május 16-án bekövetkezett halálára emlékezve három szent ereklyét (cero) futva felvisznek a város felett magasodó Monte Ingino hegy tetején lévő San Ubaldo bazilikába. Ez hatalmas erőfeszítést és nem kis ügyességet igénylő teljesítmény, ugyanis az öt méter magas ereklyék, melyek mindegyikének a tetején egy egy szent szobra (San Ubaldo, San Giorgio és San Antonio) helyezkedik el, egyenként mintegy 300 kilót nyomnak. Ezeket kell a középkori városka utcáin, majd a hosszú, meredek és kanyargós úton felcipelni a hegy tetejére.

Ez a 4300 méteres út még egyszerű sétáló gyalogos számára sem egyszerű, aki próbálta, megtapasztalhatta, hogy mire felérünk, eléggé elfogy a levegő.

Hát még hatalmas teherrel futva! A város férfiai egymást váltva viszik a függőlegesen álló hatalmas faalkotmányokat, egyszerre 16 férfi szállítja őket, a többiek velük futnak és menet közben cserélnek. A nagyon pontosan meghatározott szabályok értelmében a Ceri-k sorrendje adott és nem változhat (San Ubaldo, San Giorgio és San Antonio), tehát ez nem egy verseny, előzni szigorúan tilos, viszont mindenkinek maximális erőbedobással kell futnia addig, amíg szó szerint ki nem dől. Ha valamelyik Cero eldől, mindenki megáll és megvárja. A futás alapvető célja tehát nem a versengés, hanem San Ubaldo megünneplése. Mindazonáltal az esemény nem mentes az izgalmaktól, mert a lélekszakasztó rohanás végén a San Ubaldo bazilikához érve le kell engedni vízszintes helyzetbe a ceri-ket, hogy beférjenek a kapun. Viszont ha a másodiknak érkező San Giorgio elkésik, vagy nem jól engedik le, a kaput becsukják előtte és így a két későn érkező kint reked.

A városlakók (eugubini) egész évben készülnek erre az egész napos ünnepre, a férfiak komolyan edzenek, hisz ceraiolinak, Cero-t vivőnek lenni hatalmas megtiszteltetés, nagy a versengés érte. Maga az ünnep reggel 5.30-kor kezdődik, amikoris dobszóval ébresztik a kapitányokat és csapatvezetőket, aztán pontos menetrend szerint zajlik egészen 20.30-ig. A város apraja-nagyja a három szent színeibe (San Ubaldo-sárga, San Giorgio-kék, San Antonio-piros) öltözve „bulizik”, táncol, zenél az utcákon, tereken. Az ünnepre való készülődés már jóval korábban, május első vasárnapjával elkezdődik, amikoris a Ceri-ket vízszintes helyzetben leszállítják a hegy tetejéről a San Ubaldo bazilikából a városba. Ettől kezdve a város a közelgő ünnep lázában ég, minden a készülődésről szól.

Ez az időszak a városlakók számára annyira fontos lett az idők során, hogy a tényleges ünnepet követően további két alkalommal újra megrendezik a kisebbek számára is. A serdülőkorú fiatalok számára tartott Ceri Mezzani nevű rendezvény a május 17-ét követő első vasárnapon zajlik, míg a kisgyerekek számára tartott Ceri Piccoli ünnep június 2-án következik. Ezen két alkalommal a gyerekek természetesen az eredetinél jóval kisebb és könnyebb szerkezeteket visznek. De minden arról szól, hogy ők is aktívan részt vehessenek az ünneplésben és felkészüljenek a felnőttkori megmérettetésre.

A gyerekeknek rendezett futások viszonylag újkeletűek, a róluk szóló első feljegyzések a XIX. század középre vezetnek vissza, de jól mutatják, mennyire fontos Gubbio lakosai számára ez az ünnep, mely szó szerint végigkíséri életüket a születéstől a sírig. És még egy fontos dolog: a Festa dei Ceri nem egy turistalátványosság, ez Gubbio lakóinak saját, belső ünnepe, a turistákat inkább zavaró körülménynek tekintik és megtűrik (csak ne zavarják az eseményeket). Hogy a Festa dei Ceri hagyománya mekkora kulturális jelentőséggel bír, jól mutatja, hogy 1973 óta a Három Ceri egész Umbria tartomány jelképévé vált és szimbólumként megjelennek a tartomány hivatalos zászlóján is.