Július végén rendezik meg minden évben a Művészetek Völgye Fesztivált, ahol a Balaton közelében 10 napon át 40 helyszínen kétezernél is több programmal várják a fesztiválozókat Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön.
Brela egy csodaszép tengerparti nyaralóhely a dalmáciai Makarskai Riviérán hosszú kavicsos strandokkal., amit elsősorban azok számára ajánlanak, akik pihentető típusú üdülésre vágynak .
Szántód közigazgatási szempontból a Balaton-part legfiatalabb önálló somogyi településének számít. A különleges földrajzi helyyzetű község az Árpád kor óta lakott település, mert ezen a helyen a legkeskenyebb a Balaton Szántód és Tihany között.
A németországi városok és régiók hangulatát nagyban meghatározzák a folyamatosan ápolt hagyományok és az élő népszokások. Az évszázados kézművesség alapozta meg az ipari termelés és a világszerte elismert „Made in Germany” tanúsítvány magas minőségét és megbízhatóságát.
Ki ne vágyna arra, hogy kiszálljon a napi taposómalomból és eljusson egy mesebeli szépségű nyaralóhelyre? Vajon melyik lenne a legjobb helyszín, ahol testünk jól kipiheni magát és a lelkünk is feltöltődhet? Nézzünk meg öt csodás tippet, ahová egyszer az életben érdemes lenne eljutni !
A kulináris Németország sokrétű, regionális és autentikus arcát mutatja vendégeinek, akik ezt a különlegességet nagyra becsülik: a külföldi utazók több mint a fele szeretné felfedezni németországi utazása során a regionális ételek és italok kínálatát.
Sokan keresik nyáron is a természetközeli aktív Utazási Élményeket. Stájerország ebből a szempontból egy garantáltan tökéletes választás, mert számtalan remek program lehetőséggel és lélegzetelállítóan szép tájakkal várja a stresszmentes és üde élményekre vágyó utazókat. Összeállításunkban bemutatunk néhány izgalmas helyszínt, ami arra vár, hogy felkeresd!
Révfülöp, 2022. július 7., csütörtök (MTI) - A balatoni strandminősítő megmérettetésre az idén 45 strand üzemeltetője jelentkezett, közülük a legmagasabb pontszámot a vonyarcvashegyi Lido strand kapta, és 28 strand nyerte el a legjobbaknak járó, ötcsillagos Kék Hullám Zászlót - hangzott el a Balatoni Szövetség (BSZ) díjkiosztó ünnepségén csütörtökön Révfülöpön.
A gyönyörű Belga Királyságot több felkapott turista desztináció veszi körül, láltnivalóinak gazdagságágával mégis felveszi a versenyt szomszédaival. Egész Belgium hemzseg a mesés látnivalóktól: számos UNESCO világörökségi helyszín, híres katedrálisok, nyüzsgő piacterek, történelmi csatamezők várják az utazókat Belgiumban.
Változatos tájai, kellemes klímája és jól kiépített bicikliútvonalai miatt a zöld Szlovénia szinte egész évben vonzza a kerékpáros túrázókat. Érdemes letérni a legismertebb útvonalakról, és valami újat felfedezni, hiszen az ország rengeteg lehetőséget és meglepetést tartogat.
Szentendrén ezernyi apró mécses fényével ünneplik a helyi horvátok június 25-én az Ivan dant, Keresztelő Szent János ünnepét, ami nagyszerű látványosság ebben az évben is.
Közel 300 kilométer összefüggő, kitáblázott kerékpárút-hálózattal és széles szolgáltatási kínálattal várják a szabadidejükben két keréken túrázókat a Nyugat-Balaton térségébe.
Az utazási szezon közeledtével érdemes alaposan végig gondolni, hogy a ruhákon és tisztálkodási szereken kívül mi mindenre lehet még szükségünk az otthonunktól távol töltött napok során. Érdemes egy listát készíteni a házi patikáról is, hogy ne érjen útközben kellemetlen meglepetés.
Ismét élvezhetjük nyáron a természetet és a napsütést, valamint a meleg vizű karintiai fürdőtavak varázsát. Kirándulhatunk az alpesi legelők és hegycsúcsok között, kerékpározhatunk a csodálatos tájakon, megismerhetjük a történelmi városok látnivalóit. A nap kellemes lezárásaként pedig terített asztal mellett élvezhetjük az Alpok–Adriai konyha karintiai finomságait. Ugye nem hangzik rosszul?
Portofino Genovától délkeletre, a Ligur Riviérán található. A világ egyik legszebb tengeri öblének tartják amitől mindenkinek eláll a lélegzete. Portofino mesés strandjaival, bájos kis házaival, és szerethető utcaképével a fotósok paradicsoma is, amelyet az épületek pasztell színei még varázslatosabbá tesznek.
![]() |
TravelBay.hu
|
TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
|
Megnézem | |
![]() |
Repülőjegy kereső
|
SkyScanner
|
Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi buszjáratok
|
FLiXBUS
|
Megnézem | |
![]() |
Nemzetközi szállások
|
Booking.com, ZenHotels
|
Megnézem | |
![]() |
Szálláskereső Magyarországon
|
Booking.com, Szallas.hu
|
Megnézem | |
![]() |
Bérautó keresés A-tól Z-ig
|
DiSCOVER CARS
|
Megnézem | |
![]() |
Utasbiztosítási kalkulátor
|
Bank360
|
Megnézem | |
![]() |
Facebook oldalunk
|
TravelBay FB oldal
|
Tovább |
Több, mint 2.200.000 szálláshely!
Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk