Afrika az egyik leghosszabb idő óta ismert kontinens az európai ember számára, mégis – az átlag európai nagyon keveset tud róla, annak ellenére, hogy az emberiség is itt fejlődött ki.
- Szváziföldön (dél-afrikai ország) találták meg a világ első olyan eszközét, ami valószínűsíthetően az idő mérésére szolgált, vésetekkel ellátott csontok voltak, ami holdnaptárként funkcionálhattak.
- A kutatók között hosszú évtizedek óta vita tárgyát képzi, hogy Afrikán belül honnan is indult világhódító útjára az ember – egyes kutatók Dél-Afrikát, míg mások Kelet-Afrikát létesítik előnyben. (A kelet-afrikai elmélet a népszerűbb)
- Egy mára már feledésbe merült civilizáció, a Kr. e. 8. évszázadtól Kr. u. 4. évszázadig fennálló Kusita Királyság fővárosában, Meroéban a régészek összesen 200 (!) különböző méretű piramist találtak. Viszonyításképpen, ez kétszerese az egyiptomiaknak.
- Kevesen tudják, de nem csak az európaiak használták ki az őslakosok kiszolgáltatott helyzetét – többek között az arab rabszolga kereskedők is kihasználták, akik a Vörös-tengeren keresztül 5 millió afrikait vittek a Közel-keletre, ami az Amerikába hurcolt 12 millió ember mellett elenyésző számnak "tűnik".
- Afrikát viszonylag későn kezdték el gyarmatosítani, annak ellenére, hogy ez volt az a kontinens, aminek a partvidékeit először ismertük. Az ezután következő verseny elsősorban a belső, szárazföldi területekért folytak, 1881 és 1914 között. Ezekből a harcokból csak egyszer került ki afrikai győztesként – 1896-ban az etióp király tudta visszaverni az olasz hadakat.
- Az európai rabszolga kereskedelembe több helyi is csatlakozott, ugyanis bizonyos kereskedők az itt élőket bízták meg azzal a feladattal, hogy hozzanak nekik minél több embert, azért cserébe, hogy őket, vagy a városukat békén hagyják.
- A HIV Afrikából származik, feltételezhetően valamikor 1920-ban fedezték fel a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában.
- Gandhi nem csak Indiában vált örök legendává, hanem Dél-Afrikában is, ahol elsők között állt ki a faji megkülönböztetés ellen Johannesburgban, 1906-ban. (Ez egyébként valóban szükségessé vált ott, ugyanis elég embertelen állapotok uralkodtak abban az időben ott)
- A világ első szívátültetése is Afrikához köthető, amit egy dél-afrikai orvos hajtott végre 1967-ben Fokvárosban.
- A második világháború után a második kongói háború volt a második legpusztítóbb háború, 1998 és 2003 között, mintegy 5,4 millió áldozattal.
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk