1. oldal / 2
A napokban lesz egy éve, hogy a szabadkai "Spartak" Hegymászó Sportklub szervezésében nekivágtunk Oroszországnak, hogy téli körülmények közt megmásszuk Európa legmagasabb csúcsát, az 5642 méter magas Elbruszt. Nyári körülmények között már négyen jártak korábban a hegyen ötfős csapatunkból, télen viszont csak kevesek próbálkoznak a csúcs meghódításával. Örömmel gondolok vissza erre a kalandra, hiszen a negyedik magyar vagyok, aki télen állhatott az Elbrusz tetején, Szerbiából pedig évek óta nem indult neki télen senki.
2020.02.19-én jutottam fel, ízelítőül a csúcsmászás napjának személyes élményét szeretném megosztani az alábbi beszámolóban. ... nem bírok aludni. Tegnap jöttünk fel Sharapihoz. Három hónapja nem volt itt egy lélek sem. Sharapi, a gazda, már fent volt, amikor ideértünk, takarította a havat az ebédlőből, a hálókból, a barakk körül, mert ez annak mondható. Egy tákolmány, amely lécekből, hullámlemezből és pár ablakból áll 4100 méteren, egy sziklafal szélén. Bár a szél nem fúj be, de ha nagyon erős, akkor rángatja a drótkötéllel kikötött házacskát elég rendesen. Nyáron, alig 7 hónappal ezelőtt már volt szerencsénk egy hóviharban itt aludni, ilyenkor se ki, se be…
Van fűtés bent a folyosó részen, ahol a cipőink vannak, a kabátok. Áramunk is van, generátoron keresztül kapjuk, amire nem számítottunk, szinte full luxus. Este 8 óra körül lehet. Forgolódunk a hálózsákokban, rendesen aludni szerintem senki sem bír. Lefekvés előtt vacsorázunk, mindenki azt, amit hozott, étvágya kinek van, kinek nincs. Ki tud enni ilyenkor, bár kellene másnapra az energia… Kezd megolvadni a tetőszerkezet közé befújt hó, nagyszerűen csöpög a plafonról, direkt a szőnyegre. Kibújok a hálózsákomból, kimegyek a konyhának/ebédlőnek nevezett akármibe, és keresek valami edényt, amiben már nincs hó. Aláteszek egy alumínium tálat, hát hangja az van a cseppeknek, amikor kb. 2 méterről leesnek. Próbálom egy kanállal enyhíteni a csöpögés hangját, valamennyire sikerül is. Visszafekszem. Valamelyest el tudok aludni, mire észreveszem, hogy Kareszék kelnek. Készülődnek, öltöznek, ki-be jönnek-mennek. Éjjel 11 óra körül elindulnak a csúcsra. Aludnom kellene, de nem tudok, főleg mert még mindig csöpög a víz a plafonról. Egy órára terveztem az indulást, de félek attól, hogy elalszom. Az órát szinte 10-15 percenként nézem. László alszik, azt mondta az este, hogy nem próbálja meg, nem érzi magát biztonságosan a jégen. Miután ide feljöttünk és kitakarítottuk a havat a házból, felmentünk a Pasztukhov sziklákig akklimatizálódni. 4300 métertől a sziklákig vezető rész tiszta jég, amely néhol 45 fokban meredek. Kék és smaragdzöld színű, kőkemény, olyannyira, hogy Klaudia és Rebekka hágóvasait meg kellett élesíteni pár nappal korábban, mert csúsztak, nem kapaszkodtak a jégbe, így nem volt biztonságos. Ha megcsúszol, hiába ott a jégcsákányod, szinte nincs, ami megállítson, a csákányt esélytelen beleverni az üveges, kemény jégbe. Két héttel érkezésünk előtt megcsúszott itt egy lengyel hegymászó. Nyugodjon békében…
Éjfél van, nem bírok normálisan aludni. Fölösleges tovább erőltetni, ha nem megy. Felkelek, elkezdek készülődni. A hideg ebédlőben forralom a teát a termoszba, amit még belerakok egy neoprén tartóba, hogy ki ne hűljön. Eszem pár falatot, vagyis megpróbálom leerőltetni, étvágyam nincs. Nem viszek sok mindent föl, egy pár müzli szeletet, fél liter kólát, a gore-tex kabátot, hátha kell, a nagy pehely kesztyűt tartalékba. A többi rajtam van. Merino aláöltözet, pehelynadrág, azon gore-tex nadrág, pehelykabát. Síszemüveg, csősál, sapka, kesztyű, neoprén szájmaszk és a fejlámpa. 30 literes decathlonos táskában a cucc, meg a kaja, innivaló. 8000-es csizma. Hágóvas a lábon. Hát, akkor induljunk neki!
0:38-kor kilépek az ajtón. Addig látni, ameddig a házikón lévő lámpa, plusz a fejlámpa bevilágít, ami nem túl sok, maradjunk annyiban. A kunyhó előtt lesátrazott előző nap egy japán fickó, látom, ő is kezd mocorogni, világít sátrában. Lehet, összefutunk majd. Lassan elindulok, csillagos az ég, fagy van. Mintha látnék fényeket fönt a hegyen a sötétben, azok lesznek Kareszék. Jön az első kaptató, és úgy érzem, megfőlök, nyitom ki a kabátot, vetem le a kesztyűt, nem tudom hány fok van, de 4000m-re -23-at írtak az előrejelzések. Haladok lassan feljebb. A háztól jól járható, folyamatosan emelkedő havas rész van kb. 4400 méterig, egy jégbefagyott útjelző karóig. Na, ott kezdődik az említett üvegjég.
Látom Kareszék fényeit egy darabig, aztán már semmi. Próbálom megcélozni a sziklák melletti baloldali havas részt, ahol nyáron a ratrakok mennek föl. Az a normál út. Az üvegjégen szinte semmit sem lehet látni, se nyomok, semmi. Elcseszem, bekeveredek a Pasztukhov sziklák közé, de szerencsére találok nyomokat a hóban, amelyek fölfelé vezetnek, ezeket próbálom követni. Remélem, jó helyre visznek….
LAPOZZ TOVÁBB A FOLYTATÁSÉRT.....
Facebook Oldalunk
Facebook Csoportunk