Hirdetés

Ha lovagvárat keresünk, akkor a malborki Marienburg várát keressük fel, csodás élményben lesz részünk.


Történetünk 1190-ben kezdődik Izraelben, amikor német keresztes lovagok megalapították a Teuton Lovagrendet. A fő feladatok ekkoriban a Szentföldön megsebesült katonák ápolása volt, de rövidesen a pápa megváltoztatta a státuszukat és a pogányok elleni harcra szólította fel a rendet. Székhelyüket rövidesen áttették Velencébe, ahonnan II. András magyar király invitálta őket Erdélybe, a királyság határának védelmére. Bár voltak jó harcosok a soraikban, a tagok többsége véletlenszerűen csatlakozott a rendhez. Hiányzott belőlük a fegyelem, így elkezdték fosztogatni Erdélyt, amiért András elküldte őket.


Marienburg malbork castle 01



Ezután Észak-Lengyelországba vitte az útjuk, ugyanis Konrád herceg segítséget kért a pogány poroszok ellen, a lovagrend pedig szívesen ajánlotta fel szolgálatait. Marienburgban a munkálatok 1280-ban kezdődtek. Helyszínnek egy síkság bizonyult a legjobbnak (magaslat nem volt a környéken), de mivel közvetlenül egy folyó mellé épült, a védelem egy része biztosnak tűnt. 1309-ben ideköltözött a nagymester is, aki országot alapított a pogányok ellen. A vár jelentős része már ekkor is állt, és a jelenléte forgalmassá tette a folyót és egy város születéséhez vezetett.


 Utazási Tipp  
    Fedezze fel velünk Lengyelországot

A folytatáshoz tudni kell, hogy a lovagrend nem a legbékésebb módon térítette az embereket, ellenszegülés esetén, vagy ha téríthetetlennek bizonyult az ember, azonnali halált érdemelt. Ezt elégelte meg a két környező állam, Lengyelország és Litvánia, akik a túlkapások hatására háborúba vonultak a lovagrend ellen. A döntő ütközetet 1410-ben Tannenbergben ők nyerték meg, ami véglegesen megpecsételte sorsukat. Marienburg egészen 1457-ig nem került lengyel kézre, viszont ennek bukásával a Teuton Lovagrend mindenét elvesztette. 1809-ben Napóleon felszámolta, amivel az egyházi privilégiumai megszűntek. Ennek ellenére ma is létezik a rend, ami karitatív tevékenységeket végez.

Marienburg malbork castle 02


Sokáig nem volt a lengyeleknek elég pénze arra, hogy az ostrom utáni várat rendbe hozzák. 1626-tól 1629-ig a svédekhez került a vár, akik kilenc földbástyával próbáltak erősíteni rajta, de végül a lengyelek visszaszerezték. 1772-ben elfoglalták a poroszok és újkori védelmi eszközökkel látták el, így elvesztette a középkori jellegét. A napóleoni háborúk után a poroszok neki láttak a felújításnak, Conrad Steinbrecht segítségével. A második világháború alatt a náci vezetők előszeretettel tartottak itt estélyeket, bálokat, majd a szovjet előrenyomulás következtében a komplexum 80%-a a földdel lett egyenlővé. 1957-ben Malbork felszabadításának 500 éves évfordulójára és a vár restraurálására szocialista bizottságot hoztak létre, aminek köszünhetően a várat 1965-ben megnyitották a nagyközönség számára!


TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.