Hirdetés

Ismerjék meg ezt a németországi hidat, ami Európa egyik legnagyobbja! Ez a Hochmoselbrücke!

 

A híd a Mosel folyó felett magasodik 160 méteres magasságban, ami az utóbbi évek legnagyobb hídépítési projektje volt a kontinensen. A Hochmoselbrücke hossza 1,7 km, ami a Rajna-vidék és a Benelux államok, illetve a két, területen fekvő nagyváros, Frankfurt és Brüsszel összekötéséért felel. A híd az egyik új B50 névre hallgató autópálya része, ami 25 kilométer hosszú lesz, és a várható forgalmát napi kb 25 ezer autóra méretezték. A beruházásra azért volt szükség, hogy tehermentesítsék a térség többi útvonalát.


 Utazási Tipp  
   

Fedezze fel velünk

Németországot


A híd megépítését már negyven évvel ezelőtt felvetették. Maga az építkezés nyolc évet vett igénybe, és mindig is sok kritikusa volt. Az ellenzők elsősorban azt hozzák fel ellenérvként, hogy rontja a borvidék látképét, ráadásul – amit a legnagyobb problémaként jelölnek –, hogy a megépítésének esetleges következménye lehet az is, hogy megváltozik a vidék klímája és vízháztartása, ennek következtében az pedig negatív módon befolyásolja a völgyben található szőlőtermelést. Negatívum volt még az is, hogy a költségek folyamatosan emelkedtek, a végösszeg egészen pontosan 483 millió euró lett (ez 160 milliárd forint), amivel az a legnagyobb baj, hogy 45 millióval meghaladta az eredeti költségvetést.


Hochmoselbrucke01

képek forrása: wikimedia.org


A hivatalos, kormányoldali vélemény viszont az, hogy ez egy olyan beruházás, amitől tovább fejlődhet az egyébként sem elmaradott terület. A hivatalos szervek mindvégig támogatták az építkezést, és igazán nagy ellenkezés hiányában természetesen megépült a híd. Érdekesség, hogy a híd hiába elképesztő magas, van ennél még nagyobb Baden-Württembergben, ami 185 méter magas.



TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Ne hagyd ki a lehetőséget és a lenti képre vagy az országnevekre kattintva találd meg és foglald le a következő álomutazásod a Travelbay.hu oldalán!

Görögország, Törökország, Bulgária, Albánia, Horvátország, Balaton, Montenegro, Olaszország, Kanári-szigetek, Egyiptom, Málta, Ciprus, Portugália, Spanyolország, Dubai, Ausztria, Szlovákia, Körutazások, Városlátogatások

Hívd fel utazási tanácsadóinkat!  +36301843424
vagy írj nekünk:  [email protected]

Reméljük, hogy a Travelbay.hu oldalon sikerül megtalálni a legjobb utazási ajánlatot!


Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.