Hirdetés

A téves reklámoknak köszönhetően nem a valódi Drakula várat látogatja a többszázezres látogatótömeg.


Az ezeréves magyar államhatártól mindössze 500 méterre, Brassó városától pedig mindössze 30 kilométerre találjuk meg Románia egyik legfelkapottabb turisztikai célpontját az 1377-ben a szászok által épített törcsvári kastélyt. A Törcsvári kastély a Drakula történetre kíváncsi turisták első számú célpontjának számít Romániában. A Drakula őrület 1890-ben kezdődött el, amikor Vámbéry Ármin magyarságkutató elbeszéléseinek hatására egy angol szerző Abraham Stocker 6 évnyi kutatás után rémregényt írásába kezdett, aminek a főszereplője Dakula néven Vlad Tepes (a karóba húzó) volt. A vérszívó Drakuláról szóló regényt (Drakula gróf válogatott rémtettei ) a kiadás után nagy sikert aratott. Világhírűvé viszont csak 1921 után a Drakula személye köré szőtt történet a megfilmesítéseknek köszönhetően vált. Külön érdekesség, hogy az író sohasem járt a helyszínen, regényét otthoni szobájában álmodta meg.


 Utazási Tipp  
    A legjobb erdélyi utazások egy helyen

Az igazi Drakula:

Abraham Stocker regényének vérszívó főhősét az 1431 és 1476 között élt ,és kegyetlenkedéseiről elhíresült III. Vladról mintázta, aki uralkodása során rengeteg embert húzatott karóba. Örömmel szemlélte áldozatainak hosszú szenvedését, még a nőket és gyermekeket sem kímélte. Összesen 3 alkalommal volt Havasalföld uralkodója. A Dracul elnevezést apjától II. Vladtól örökölte, aki tagja volt a Sárkányrendnek. Az eredetileg sárkány jelentésű dracul szó ma ördögöt jelent románul. Vlad Țepeș haláláról többféle történet is fennmaradt, a legtöbben úgy tudják, hogy a törökök elleni csatában halt meg, akik a levágott fejét magukkal vitték a szultánhoz Konstantinápolyba a mai Isztambulba. Fej nélküli testét állítólag a díszes Snagovi kolostorban temették el.



bran castle 01


A Törcsvári kastély:

Nem Törcsváron volt Vlad Țepeș igazi lakhelye, hanem a tőle jóval távolabb eső és nehezen megközelíthető Poenari kastélyban, amit Bukaresttől 160 kilométerre a Cetăţuia hegy tetején, az Argeşi-szoros bejáratánál építettek fel. Törcsváron mindössze néhányszor szállt meg, egyesek szerint itt raboskodott. Soha sem volt a tulajdona, mégis a Törcsvári kastélyt reklámozzák mindenhol lakhelyeként, és keresik fel a világ összes szegletéből érkező turisták. A Drakula kultuszhoz tévesen kötődő mai kastély az évszázadok során 20 évet leszámítva végig magyar kézen volt, csak 1920 után szerezték meg a románok. Trianon után 28 évig állt a román királyi család tulajdonában a várkastély, amit Mária királynő a saját elképzeléseinek megfelelően építtetett át. Halála után Ilona lánya örökölte. A II. Világháború után sokáig hagyták, hogy romokban álljon a szép épület. Berendezéseit, fa anyagát széthordták a környék lakói. Korszerű felújítását csak 1987 és 93 között végezték el. Egy házassági öröklés miatt 2009-ben Habsburg-Toscanai Domonkos tulajdonába került a 100 millió dollárt érő várkastély, aki sokat tett az épület felújításért és bebútorozásért.

A szisztematikus munkálatok még most is tartanak. A Törcsvári kastélyhoz érkező többszázezer utazót a vár mellett egy vámpír piac várja, ahol Vámpír témában minden kapható. A kastélyból jelenleg 23 helyiség látogatható. Említésre méltó látnivalónak számít Mária királynő teaháza, a kastély parkjához vezető titkos alagút valamint a Vlad Țepeș kínzóeszközeit bemutató helyiségek és a falu múzeum.


Látogatási idők:

  • ( V. 1. – X.30.): H: 12.00 - 18.00, K.-V.: 09.- - 18.00)
  • ( XI.01. – IV. 30.): K. – V.: 09.00-16.00 A felnőttek belépője 12 lej, a gyermekek és nyugdíjasok belépője 6 lejbe kerül.

 

TravelBay.hu

UTAZÁST TERVEZEL?

TALÁLD MEG A LEGJOBB ÁRAKAT!
Megnézem
Repülőjegy kereső
Fapados és normál járatok
SkyScanner
Megnézem
Nemzetközi buszjáratok
Európa, Törökország, USA, 40+ ország
FLiXBUS
Megnézem
Nemzetközi szállások
Óriási választék rengeteg akcióval
Booking.com, ZenHotels
Megnézem
Szálláskereső Magyarországon
Rengeteg szálláshely, Last Minute kedvezmények, SZÉP kártya
Booking.com, Szallas.hu
Megnézem
Bérautó keresés A-tól Z-ig
A legismertebb cégek egy helyen, a világ minden pontján
DiSCOVER CARS
Megnézem
Utasbiztosítási kalkulátor
Hasonlítsd össze a legjobb biztosítók árait
Bank360
Megnézem
Facebook oldalunk
Utazási élmények első kézből!
TravelBay FB oldal
Tovább

Több, mint 2.200.000 szálláshely!

Szállodák, apartmanok, villák, és még kempingek is a világ körül. Az év bármely szakában találhat szálláshelyet a legjobb árakon.